Az őrizetbe vett férfi a nyomozás jelenlegi adatai alapján összesen 26 esetben rabolt ki, illetve kísérelt meg kirabolni kisebb vegyesboltokat és pékségeket. A a készpénz megszerzése mellett néhány alkalommal magával vitt 1-1 doboz cigarettát, vagy péksüteményt is. A támadó - leggyakrabban alkalmazott módszere szerint - vásárlást színlelve ment be az üzletekbe, majd a nála lévő, szemtanúk által egyértelműen fegyvernek vélt tárggyal megfenyegette az alkalmazottakat és készpénzt követelt. A bűncselekmények elkövetése során személyi sérülés nem történt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság által közzétett, majd a média által megjelentetett rendőrségi felhívást látva érkezett egy állampolgári bejelentés, amely alapján a nyomozók a rabló vélt kispesti tartózkodási helyének közelében felismerték és elfogták a 27 éves férfit. Ruházatából - annak átvizsgálása során - előkerült egy játékfegyver is. A férfi kihallgatása során a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte, őrizetbe vétele ellen nem élt panasszal.
A 27 éves gyanúsított előzetes letartóztatására a Budapesti Rendőr-főkapitányság javaslatot tett az illetékes ügyészség felé. Az ügyész indítványát az illetékes bíró elfogadta, a gyanúsított előzetes letartóztatását 2011. március 4-én elrendelte
A korábban kitűzött bruttó 500.000 forint nyomravezetői díjat a nyomozó hatóság az információt szolgáltató állampolgár részére kifizeti.
A bűncselekmények során összesen 1.153.306 forint kár keletkezett.