Ugrás a tartalomra

Halász Judit a gyerekek és szülők kedvence

Létrehozva
Nagy sikerű koncertet adott Halász Judit Miskolcon, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ színház termében. A jól ismert slágerek nem csak a gyerekeket, hanem szüleiket is elbűvölték.
Miközben a „mega”, „giga” sztárokkal tele a sajtó, óriási reklámkampány kíséri őket, mégis sokszor alig tudnak megtölteni egy közepes termet, addig Halász Judit az állandó értéket képviseli, alig hallani róla néha, s mégis megtelt a kedvéért az ITC nagyterme. A gyerekműsornak megfelelően természetesen óvodás korú gyerekek ültek a széksorokban és szüleik, vagy a kísérő nagyszülők. Igazi családi matinés műsor volt.

halsz2.jpg

A szervezők nem titkolt célja az volt, hogy formálják a gyerekek éledező zenei ízlését, s erre Halász Juditnál szinte nem is találni jobb előadót. Kedves, humánus, mégis humoros dalain korosztályok nőttek fel, s a miskolci koncertjén is látszott, hogy bizony a szülők is csillogó szemekkel figyeltek. Nosztalgiáztak saját gyerekkorukon, hiszen közülük sokan az ismerős dalokon nőttek fel.

halsz3.jpg

A koncert után alig győzte a dedikációt a művésznő, de hősiesen állta  a sarat. A tömeg ellenére egy-egy mosolya, kedves szava is volt a gyerekekhez, szülőkhöz.

Csontos L.
Fotó: Juhász Á.