A találkozót Szilágyiné Baán Anna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkárának Mit kínál az Új Széchenyi Terv az arnóti vállalkozóknak című előadása nyitotta. Ezt követően a 44 települést és csaknem százezer lakost tömörítő Bükk-Miskolc Térségi Leader Akciócsoport vezetője, Nagy József tájékoztatta a hallgatóságot, majd a Helyi termék – helyi fogyasztás értékesítési integráció ismertetése következett.

Friss, magyar árút a picokra!
Varga Tibor, a Bükk-Mak Leader Nonprofit Kft. képviseletében elmondta, részben egy 2010-ben elfogadott jogszabály adja a fórum apropóját, mely jogilag és közigazgatásilag is rendezte a kistermelők helyzetét. – Ez a jogszabály megszabja a kistermelők lehetséges működési területét, mit, milyen távolságban árulhatnak lakóhelyüktől. Nagyon fontos, hogy ezek a gazdák közvetlenül jutnak el a fogyasztókhoz, így nincs időkiesés, pluszköltségek, és magáé a termelőé a haszon – nem pedig a multiké.
Tisztázódott az is, hogy aki a piacon árusít, jogosan teszi-e. Bonyolultabb lett a rendszer valamivel, hiszen regisztrálni kell az árusításhoz, de ezáltal teljesen legális lesz a tevékenység.
– A másik fontos pillére a mai találkozónak, hogy a december 16-i közgyűlésen Miskolc csatlakozott a Bükk-Mak Leader Akciócsoporthoz. Hosszú távú együttműködési megállapodást kötöttünk. Ennek egyik pontja kimondja, hogy a kistermelők részére kedvezményes lehetőségeket biztosítanak a Búza téri vásárcsarnokban az asztalok, helyiségek bérlésére. Ezen felül ott lesz ugye az új őstermelői piac. Ennek számtalan előnyös hatása lehet: jövedelem termelődik a kistelepüléseken, és talán megállítható az eróziós folyamat: az elöregedés, elvándorlás, elszegényedés. Fontos, hogy a települések a gazdák mögé álljanak, támogassák, biztassák őket. A cél, hogy a háztáji gazdálkodás újra beinduljon!