Ugrás a tartalomra

Elhunyt Mádai Gyula

Létrehozva
Életének 79. évében elhunyt Mádai Gyula, a KDNP Miskolc Városi Szervezetének alapító tagja – tájékoztatta portálunkat Molnár Péter városi elnök.
Az 1989-óta miskolci KDNP tag Vizsolyban született, az elemi iskoláit is ott végezte, majd Kassán és Sátoraljaújhelyen járt gimnáziumba. Egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte, majd az egyetemi doktori fokozatát is ott szerezte meg. Több évtizedig volt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanára.

Mádai Gyula 1989-től a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) pedagógus tagozatának elnöke volt. 1989-ben a KDNP miskolci szervezetének alapító tagja, majd évekig elnöke és vezetőségi tagja volt a megyei szervezetnek is. 1990-től 1994-ig Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének KDNP-s képviselőjeként a kulturális bizottság tagja, 1993-tól a bizottság vezetője. 1992-től 1996-ig az Észak-Magyarországi Tankerületi Oktatásügyi Központ igazgatója, főtanácsosa volt. 1996-tól, nyugdíjazását követően országos közoktatási szakértő és vizsgáztató.

Mádai Gyula a KDNP és a KÉSZ mellett tagja volt a Rákóczi Szövetségnek, a Magyar Néprajzi Társaságnak, a tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, a Keresztény Pedagógus Társaságnak. A II. Rákóczi Ferenc Emléktársaságnak alapító tagja és évekig alelnöke.
1993-ban Mádai Gyulát a művelődési és közoktatási miniszter Pedagógus Szakszolgálat Emlékérmével tüntette ki, számtalan munkája jelent meg nyomtatásban.

Március 8-án kedden 17 órakor a selyemréti római katolikus templomban tartanak misét emlékére, temetése március 10-én, csütörtökön 14 órától a mindszenti temetőben lesz.