A női egyenjogúság deficitje fontos téma a XX–XXI. századi magyar társadalomban. Az egyszerre hét kiállítást magában foglaló Másik? Nem. című rendezvény éppen annyira szól a nőművészetről, mint amennyire nem. A Miskolci Galéria azt mutatja be, milyen inspiratív, felszabadító észrevenni a másik tekintetet, a nézőpontok és a megértés különbözőségeit.
– A „társadalmi nem” egy társadalmi konstrukció, aminek óhatatlanul megvannak a biológiai alapjai. Nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. Ezek a nézőpontok lazítják a gondolkodási korlátokat – mondja Bán András művészettörténész, a Miskolci Galéria igazgatója. – A másféle érzékenység jelenlétét próbálja átélhetővé, élményszerűvé tenni rendezvényünk. Ennek legjobb példája Almási Gertrúd és feLugossy László munkásságának bemutatása – emeli ki a művészettörténész.
Almási és feLugossy egy pár volt, majd különváltak, de mindketten művészként tevékenykednek. Érdekes, hogy a közös gondolat mennyire másképp fogalmazódik meg a különböző élethelyzetben lévő és más személyiségű feleknél, mégis ugyanazokat a művészeti problémákat járják körül, csak más szempontok szerint.
A márciusi rendezvények együttes témája tehát a női nem, a társadalmi nem, a női tekintet és a látásmódok eltérésének bemutatása a kortárs művészetben. Bán András szerint a képzőművészetben egyre több nőművész van jelen. Látható, hogy az emberi érzékenység többrétegű, mint ahogyan azt hosszú ideig a férfi szemszög meghatározta. A női művészek azonban engednek – Magyarországon sokkal inkább, mint Európában máshol – a strukturális nyomásnak, hogy betagozódjanak a művésztársadalomba, ahová terelik őket. Saját álláspontjukat, magatartásukat, látásmódjukat nem tudják igazán érvényesíteni és kis kivétellel nem is akarják. Elzárkóznak ettől a kérdéstől. Azt vallják, nincs különbség, csak művészet.
– Azt látom – mondja Bán András –, hogy az utóbbi húsz-harminc évben a női nézőpont és más meghatározó – a fehér férfi szemszögétől eltérő – szempontok felvetése sokkal nyitottabbá tette gondolkodásunkat – hangsúlyozza.
A tárlatsorozat több művészeti ágat is megmutat a közönségnek. Az érdeklődők betekinthetnek a kortárs női videoművészetbe, Kondor Béla munkásságát ismerhetik modelljein keresztül, emellett láthatók lesznek nagybányai festőnők munkái is, hiszen a XX. század magyar művészetének egyik szellemi központja Nagybánya volt. Kivételesen izgalmas élményt tartogat a Szerelmem, Borsod / Szerelmem Weinviertel című kiállítás, hiszen ez egy osztrák művészeti csoport kezdeményezésén alapuló projekt. Az elmúlt év folyamán két borsodi művész, Fabricius Anna és Kiss Tanne István az alsó-ausztriai Weinviertelben, Iris Andraschek és Eva Brunner-Szabo pedig Borsodban készített fotókat, videókat. Az izgalmas csereprogramban készült alkotások jól példázzák a női tekintetet megyénkről és a magyar női és férfi látásmódot Weinviertelről.
A színészmúzeumbeli „A színésznők tükre” mellett múzeumpedagógiai foglalkozásokon is részt vehetnek az érdeklődők. A hónap közepétől pedig kísérőrendezvények színesítik a nők hónapját, lesz többféle gyermekprogram, táncművészeti workshop, múzeumi menüett, de részt vehetnek az érdeklődők exkluzív tárlatvezetéseken és az V. Regionális Esélyegyenlőség Konferencián is.
Kiss J.