Ugrás a tartalomra

Értékes helyezések Ausztriából

Létrehozva
Két első helyezéssel, és több értékes pozícióval a tarsolyukban tértek haza a megyénket képviselő alpesi síelő diákolimpikonok Ausztriából. A kétnapos országos döntőt azért rendezték meg a szomszédos országban, mert a hóviszonyok ott összehasonlíthatatlanul jobbak voltak, mint itthon.
Az alpesi sí diákolimpia országos döntőjén ezúttal az I-VI korcsoportos sportolók állhattak rajthoz. A vetélkedésnek St. Lambrecht, és környéke adott otthont. Információink szerint ideális körülmények között tudták lebonyolítani a vetélkedést. A Skioutlet kétnapos országos döntőn az első napon az I. és II. korcsoportos, valamint a III. korcsoportos "EK" és "E" kategóriában 176 fő diáknak adta le nevezését oktatási intézménye, míg a második napra a IV., az V., és a VI. korcsoportos "EK" és "E" kategóriában 156 fő tanulót várt a rendezőség a kitűnően előkészített pálya teljesítésére.

A nyitányon végül is 137 versenyző állt rajthoz és teljesítette több-kevesebb sikerrel a 650 méter hosszú, 175 méter szintkülönbségű pályát. A második versenynapon szeles, ám napsütéses idő, és ismét remekül előkészített pálya fogadta a magasabb korcsoportú diákversenyzőket. A Vági Zoltán által megalkotott pályán 131 fő bízva saját tudásában, és felkészültségében startolt el az 1190 méter magasan felállított rajtvonalról.

A korcsoportok eredményhirdetésein, elfogadva a Magyar Sí Szövetség meghívását, részt vett Daragó Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sportintézet igazgatója, az MDSZ alelnöke. Tőle tudtuk meg, hogy az alpesi sí diákolimpiák országos döntőinek történetében először került sor, élő internetes közvetítésre. A Skioutlet.hu mindig is elkötelezett volt a hazai gyermek sísport irányába. Most ezzel a komoly kísérlettel próbálták a családtagok, barátok számára is követhetővé tenni a gyermekek versengését. Nemcsak maga a verseny és az eredményhirdetés volt látható, hanem élő riportban megszólaltak a versenyző gyermekek, szülők, edzők, szervezők is. Ennek köszönhetően távolról is követhetővé vált a rendezvény minden érdeklődő számára.

Borsod megyét többen is képviselték az eseményen, és közülük többen is kiemelkedő eredményt értek el. Az élre kívánkozik Szappanos Lilla és Vanczák Róbert produkciója, akik elsők lettek korcsoportjukban!

Eredmények:

II korcsoport, lány EK: 3. Stamatiu Diana (Sátoraljaújhely Kazinczy Ferenc Általános Iskola), 4. Majtényi Hanna (Alsózsolca Herman O. Ált. Isk.).

III korcsoport, fiú EK: 11. Stamatiu Robertó (Sátoraljaújhely Kossuth Lajos Gimnázium).

IV korcsoport, lány E: 5. Stamatiu Dominika (Sátoraljaújhely Kossuth Lajos Gimnázium), 7. Séra Fiametta (Ricse II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola).

IV korcsoport, fiú EK: 11. Máramarosi Zsolt (Miskolc Kós Károly Szakközépiskola).

V korcsoport, fiú EK: 13. Ferencsák Tamás (Miskolc Földes Ferenc Gimnázium).

V korcsoport, fiú E: 5. Szabó Zsolt (Miskolc Földes Ferenc Gimnázium).

VI korcsoport, lány EK: 4. Kébel Zsófia (Miskolc Földes Ferenc Gimnázium).

VI korcsoport, lány E: 1. Szappanos Lilla Virág (Sátoraljaújhely Kossuth Lajos Gimnázium), 2. Ritter Hajnalka (Miskolc Földes Ferenc Gimnázium).

VI korcsoport, fiú EK: 1. Vanczák Róbert (Kazincbarcika Ságvári Endre Gimnázium).

VI korcsoport, fiú E: 3. Baghy Botond (Sárospatak Árpád Vezér Gimnázium).

D. L.