Ugrás a tartalomra

Halálos füstmérgezések.

Létrehozva
Télen nem csak a hideg szed áldozatokat - a helytelenül vagy felelőtlenül, kellő körültekintés nélkül alkalmazott fűtési módok is nagy veszélyt jelentenek. Honlapunkon rendszeresen be szoktunk számolni a lakástüzekről, ezek következményeiről. Bódi Zoltán tűzoltósági szóvivő tájékoztatása szerint a különféle égéstermékekkel is nagyon vigyázni kell.  
tuzoltok_1.jpg- Télen viszonylag gyakori a gázmérgezés. Fűtési szezonban komoly, sok esetben halálos baleseteket okozhat a hibás fűtőkészülékből, füstelvezetésből kiszivárgó égéstermék, szén-monoxid - mondta el a a szóvivő. A mérgezés áldozatát rosszullét fogja el, mozgásképtelenné válik, a gáz magas koncentrációja perceken belül halált okozhat. Elsősorban a gyerekek vannak kitéve a veszélynek .Ha egy lakásban - légtérben - tartózkodók közül többeknek hasonló tünetei (fejfájás, szédülés, hányás, gyengeség) mutatkoznak, mindig gondolni kell szén-monoxid mérgezés lehetőségére.

Bódi Zoltán szerint, a tünetek alapján a mérgezésnek négy szakaszát különítik el. Az első szakaszra a kábultság, zavartság, nyugtalanság, izgatottság a jellemző. Fejfájás, hányinger, szédülés szintén gyakori jelenség, a bőr cseresznyepirosra színeződhet. A második szakaszt először a végtagokon, majd testszerte kialakuló izomgörcsök, eszméletlenség jellemzik. A beteg gyakran hány, ami eszméletlenség esetén akár fulladást is okozhat.
A harmadik szakaszban az izomzat ellazul, légzésbénulás alakul ki. Ez általában halálos, vagy ha mégsem, a beteg az oxigénhiány következtében maradandó károsodásokat szenvedhet. - Szén-monoxid mérgezés esetén az elsősegélynyújtó legfontosabb feladata a veszélyeztetett személyt mielőbb kiszabadítani a mérgezés helyszínéről, szabad levegőre vinni. Szájüregét kitisztítani, a légútjait járhatóvá tenni, elékezdeni a lélegeztetését. Gázmérgezés gyanúja esetén minden esetben mentőt kell hívni - emelte ki a miskolci tűzoltóság szóviviője.

mentokmonx.jpg

Mint megtudtuk, legfontosabb a megelőzés: az első téli befűtés előtt, mindenképpen el kell végezni a füstelvezető csövek ellenőrzését, kitisztítását - sok füst- és gázmérgezés történik kéményhibából. A kémény felülvizsgálatát a kéményseprők végzik, lehetővé kell tenni, hogy bejussanak a padlástérbe. Ott, ahol a gázkazán vagy gázüzemű vízmelegítő működik a lakótérben, ellenőrizni kell, biztosított-e az égéshez szükséges levegő-utánpótlás. Ha a lakáson ajtó- vagy ablakcsere volt, és az új nyílászárók már légmentesen zárnak, problémát jelenthet a megfelelő szellőzés, ami tökéletlen égéshez, szén-monoxid keletkezéshez, égéstermék visszaáramlásához vezethet.

- A szén-monoxid színtelen, szagtalan, a levegőnél kissé könnyebb gáz, érzékszerveinkkel így nehezen észlelhető - mondta még el Bódi Zoltán. Viszont kereskedelmi forgalomban aránylag beszerezhetők olyan otthoni és irodai használatra tervezett, mérőszenzoros műszerek, amely már alacsony szénmonoxid-koncentráció mellett is érzékelik a gáz jelenlétét és, és hangos riasztással figyelmeztetnek a mérgezés veszélyére.

Szepesi S.