Bogyó Károly helyzeteivel indult a találkozó, azonban nem ő, hanem Kovács Péter szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. Badalik két perccel később egyenlített, de a félidő fele után már két góllal vezetett a Borsod Volán. A tizennegyedik percben összegyűlt a miskolciak hat szabálytalansága, de Monyók büntetőjét Ulviczki kivédte, a játékrész végére azonban így is egyenlített az Ózdi VSE.
A második felvonást álomszerűen kezdte a Volán: Fekete másodpercekkel a kezdés után betalált, majd a Kazincbarcikában nagy pályán is aktív Ciprian Binder egy perc alatt (!) lőtt mesterhármast. Ez el is dönthette volna a mérkőzést – a vendégek trénere, Féder József szerint ez volt a fordulópont –, de az Ózd innen is visszakapaszkodott 7-6-ra. Bogyó góljával újra két gól lett az előny, majd a végül négy gólig jutó Badalik ismét szépített, aztán Kovács újra megnyugtatta a miskolciakat. Az utolsó előtti minutumban Fekete mellé lőtte a büntetőt, de másodpercekkel később kialakította a 10-7-es végeredményt.
Férfi Futsal NB I Borsod Volán Szabadidőközpont – Ózd Városi SE 10-7 (3-3) Miskolc, 150 néző. V: Varga L. (Takács, Veres)
Borsod Volán: Ulviczki – Fekete, Kovács P., Bogyó, Vígh. Cs: Szurdok, Deák, Binder, Lénárt, Dorogi, Nagy P., Jakab (k). Vezetőedző: Vígh Ferenc.
Ózd VSE: Venczel – Szögedi, Juhász, Oltyán, Monyók. Cs: Sápi, Badalik, Füleki, Lázár, Sóskúti, Pál, Konyha.
Vezetőedző: Féder József.
Gól: Binder és Fekete (3-3), Kovács P. és Bogyó (2-2), illetve Badalik (4), Lázár (2), Sápi. Sárga lap: Oltyán.