Ugrás a tartalomra

Jól szerepeltek a tiszaújvárosi diákolimpikonok

Létrehozva
Negyedik helyezést ért el a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium Kosárlabda Diákolimpia VI. korcsoportos országos döntőjén, Zalaegerszegen.
diakolimpikt.jpgÜnnepélyes megnyitóval vette kezdetét múlt csütörtökén a Kosárlabda Diákolimpia VI. korcsoportos országos döntője Zalaegerszegen, a Városi Sportcsarnokban. A házigazda önkormányzat nevében Balaicz Zoltán, míg az országos döntőt rendező megyei grémiuméban  Bánfalvi Péter köszöntötte a diákversenyzőket, a csapatokat felkészítő testnevelőket, edzőket, és a vendégeket.
A háromnapos versenyt Szaniszló Sándor, a Magyar Diáksport Szövetség Kosárlabda Munkabizottságának vezetője, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség főtitkára, az országos döntő vb elnöke nyitotta meg. A vendéglátók az XXL Fitness Klub sportolóinak nagysikerű bemutató előadásával zárták a megnyitót. Másnap kezdetét vette a küzdelem, mind a lányok, mind pedig a fiúk között. Megyénket a fiúk között a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium csapata képviselte, akik nagy küzdelemben végül az előkelő 4. helyezést szerezték meg. Felkészítőik Jávorszki Gábor és Szendrey Tibor voltak, a csapat egyik tagja, Csabák Balázs bekerült az „All star” csapatba is. A tiszaújvárosiak legjobbjává Pongrácz Gergelyt választották.