Ugrás a tartalomra

Kisgyermekesek játszottak a Játékszínben

Létrehozva
Nagy érdeklődéssel fogadta a Holdam Egyesület és a Miskolci Nemzeti Színház közös játszóház-programját a nagyérdemű. Március 5-én, szombaton, több mint százan jöttek el A mindenlátó királylány játszóháza délelőtti rendezvényeire.
holdamjatsz1.jpg
Szerveztek programokat a legkisebbektől kezdve az általános iskolásokig, minden gyermek számára: a picik a Bújócska-hempergőben játszhattak szabadon, s 3 éves kortól már jelmezeket is próbálhattak. A meséhez kapcsolódó kifestő-figurákat színezhettek, krepp-rózsát és nemez-rózsát is készíthettek.

A nagyobbacskák Kulcsár Kata interaktív filcmesélésén keresztül ismerhették meg Tüskerózsa történetét, és további népi meséket. A vidám kavalkádban az alsó osztályosok dramatikus játszóházban kaptak ízelítőt a kezdő szerepjáték-élményeiből. A játszóházat közös körjátékokkal zárta a Miskolci Nemzeti Színház két színésznője: a Tüskerózsát alakító Pap Lívia és Barta Mária Viola, a rendezvény házitündére.
A „Játék-színház”-programsorozat első lépése csak a mostani rendezvény. Ebben az évadban még áprilisban és májusban is számíthatnak az érdeklődők egy-egy játszóházra, mely szintén az éppen aktuális, műsoron lévő színházi mesedarabhoz, A mindenlátó királylányhoz kapcsolódik majd.