Ugrás a tartalomra

Közgazdász Szakmai Napok a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Második alkalommal rendezik meg kedden és szerdán a Közgazdász Szakmai Napokat a Miskolci Egyetemen.
gazdasznapok_ea_1103_lengyelzs.jpg
A kétnapos rendezvény egyedülállónak számít, hiszen nem egy kimondott szakmai konferencia, mégis nagy segítséget nyújt a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak. A kar Hallgatói Önkormányzata által szervezett esemény célja, hogy az egyetemistáknak sikeres példákon keresztül mutassák be, hogyan hasznosítható az életben az egyetemen megszerzett tudás.

A szakmai napok jelentősége, hogy a közgazdaságtant populárisabb oldaláról mutatja meg. Ez a törekvés sikeresnek bizonyult, hiszen a kezdő nap mindkét előadásán telt ház várta az előadókat, Zab Gábort, a Red Bull Hungária Kft. ügyvezetőjét és Gerendai Károlyt, a Sziget, a Volt fesztivál és a Balaton Sound főszervezőjét. A hallgatók a keddi napon a HR lehetőségek mellett Aranyosi Péter és Hajdú Balázs Stand Up Showját is megtekinthetik.

Szerdán, a rendezvény zárónapján a nemzetközi gazdaság kérdésében hallhatnak előadást az érdeklődők. Megosztja tapasztalatait ezen kívül Gion Gábor a pénzügy, Radnai Péter a marketing területével kapcsolatban, Kövesdi Mátyás pedig a Vodafone képviseletében Magyarország legjobb ügyfélszolgálatáról tart előadást.

Kiss J.
Fotó: Lengyel Zsolt