Az egész napos programban négy helyszínen várták a kicsiket és nagyokat. A Herman Ottó Múzeum és a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum közös rendezésű vetélkedőjében minden helyszínen más és más feladat várta a múzeumi túrázókat. A Herman Ottó Múzeum kiállítási épületében az érdeklődők megtekinthették a múzeum történeti gyűjteményének 1848-as relikviáiból összeállított kamara-kiállítást, emellett a vetélkedő csapatai a Manó Manufaktúra játszóházában újranyomtathatták Garas Samu nemzetőr Miskolczi Nemzetőr Dal című dalának szövegét.
A múzeum képtárában kvíz kérdések várták a vetélkedő közönséget, minden csapat megkapta Szűcs Miklós naplójának 1848. márciusi eseményeit leíró oldalának másolatát, melyet a Borsod-Miskolczi Múzeum eredeti szárazpecsétjével hitelesítettek.

A Miskolci Galériába érkezve a versengő társaság megismerhette többek között Plohn József 48-as honvédportréit, illetve a rögtönzött fotóteremben kellékek segítségével autentikus emlékfotót készítettek a csapattagokról.

A játékos múzeumkörút negyedik állomása a Színháztörténeti és Színészmúzeum volt. Itt a Névtelen hősök című Erkel Ferenc opera fogadta a játékosokat és megtekinthették a forradalmi eseményekben résztvevő művészeket csokorba gyűjtő kiállítást. A csapatok papírszínházat készítettek, mellyel a XIX. Század magyar színészetét idézhették fel.

A csapatok menetlevelet válthattak, s minden helyszínen pecsétet kaptak oklevelükre, mely örök emlékül szolgálhat arról, hogy végigjárták és bokrétába szedték Miskolc múzeumait.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.