Ugrás a tartalomra

Fáklyás felvonulás nemzetünkért

Létrehozva
Krisztussal a Golgotára címmel rendezett fáklyás felvonulást a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség március 15-e alkalmából. A keresztút este 7 órakor indult a Petőfi térről.
Az ökumenikus fáklyásmenet egy hatalmas fakeresztet kísért a Petőfi térről a Hősök terén, Szinva teraszon, az Erzsébet téren át egészen a Városház térig, a Szent István szoborig.

Idén ünnepeljük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulóját. A Krisztussal a Golgotára című rendezvény is egyfajta forradalom, a szív forradalma. Hess István római katolikus lelkész nyitóbeszédében elmondta, hogy fel kell nőnünk az evangélium forradalmához. Arra a kérdésre, hogy mi is az igazi forradalom, Hess István a következőket válaszolta: az igazi forradalom az, amikor az ember önmagát legyőzi és legyőzi a bűnt. Ha megtisztul a szíve.

faklyas_110315_ml_02.jpg

A fáklyával vonuló tömeg egyházi énekeket énekelve járta végig a keresztút pontjait, ahol az evangélium szavait idézték.

A Petőfi téren a római katolikus Lóczi Tamás beszélt Jézus bevonulásáról Jeruzsálembe, Júdásról és a főpapi tanácsról, a Hősök terén pedig Bódis Sándor szólt az Utolsó vacsoráról és a Getsemani kertről a baptista egyház képviseletében.

Ezt követően a Szinva teraszra érkeztek a felvonulók, ahol meghallgathatták az evangélikus egyháztól Asztalos Richárd beszédét Jézus kigúnyolásáról, tövissel való megkoronázásáról, a Pilátus előtti történésekről, illetve arról, ahogyan Péter megtagadta Jézust.

Az Erzsébet téren Tóth Orsolya református lelkész a keresztúton történő találkozásokról, Jézus megfeszítéséről, haláláról és sírba tételéről emlékezett meg, majd az utolsó helyszínre, a Városház térre érkezve a görög katolikus Stefán Zoltán ejtett szót Jézus feltámadásáról.
A keresztút végén a felvonulók 5 szál piros és 5 szál fehér rózsát helyeztek el Szent István szobránál, majd elmondtak közösen egy Miatyánkot és elénekelték a Himnuszt.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.