Ugrás a tartalomra

„Lehet másként” – RECIK záró konferencia

Létrehozva
A munkanélkülieket, hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozó helyi szervezetek közötti kommunikációt segítette elő az a program, amit másfél évvel ezelőtt indított el megyénkben a Regionális Civil Központ Alapítvány.
A közel másfél éves programot az alapítvány egy 32 millió forintos megnyert TÁMOP pályázatból finanszírozta. A képzés célja volt, hogy összehangolják azokat a szervezeteket, akik a munkanélküliséggel, és az álláskeresésre való felkészítéssel foglalkoznak. Ezek a szervezetek különböző szolgáltatásfejlesztésre vonatkozó képzésen vehettek műhelyek formájában. Észak-Magyarországon a legrosszabb az aránya a munkanélkülieknek, így nagyon fontos az összehangolt kommunikáció a munkaerő közvetítéssel, és az arra való felkészítéssel foglalkozó szervezetek között – mondta el portálunknak Szendrák Dóra a RECIK ügyvezetője, aki azt is hozzátette, hogy a Regionális Civil Alap már 10 éve foglalkozik azzal, hogy megkönnyítsék az álláskeresők feladatait.

A most véget ért másfél éves programnak is egy záró konferencia az utolsó momentuma, ahol különböző előadásokat hallgathatnak meg a jelenlévők. Elmondása szerint ezt a programot szeretnék folytatni a továbbiakban is, hiszen elindult egy olyan folyamat, amivel talán változtatni lehet majd a kialakult nagyszámú munkanélküliségi adatokon. Az ügyvezető azt is elmondta, hogy a hivatalos irodák helyzetét megkönnyítik azok a civil szervezetek, akik a munkanélküliek felkészítésével foglalkoznak, de ezeknek az egyesületeknek előbb át kell esniük egy minőségi akkreditációs rendszeren annak érdekében, hogy kiderüljön: valóban alkalmas e a feladatra. Azt is hozzátette, hogy fokozottan oda kell figyelni az ebben dolgozó emberekre, hiszen nagy feladat nehezedik a vállukra, és könnyen „kiéghetnek”. Ennek megelőzésére különböző tréningeket tartanak a dolgozóknak.

Vajtó László