Bernáth Marietta szervező a minap.hu-nak elmondta: az egésznapos eseményen 10, 15, 30 és 42 km-es távokon nyílt lehetősége a résztvevőknek a Bükkben kijelölt útvonalakon a túra teljesítésére. – Az idei versenyen több mint ezer fő indulhatott el, a középiskolákból a diákok a 10-15 kilométeres távon neveztek – mondta Bernáth Marietta. A nevező diákok elsősorban megyénkből érkeztek, de voltak Hajdú-Bihar megyéből is tanulók a versenyen.

Bernáth Marietta hozzátette: az utóbbi öt évben idén volt a legmagasabb résztvevők létszáma, ráadásul a szervezést nehezítette az is, hogy most nem tudtak a Herman Ottó emlékparkból indulni, mivel az épület nagyon rossz állapotban van. – Emiatt az emlékpark előtti parkolóból kellett indulni, a felállított sátor azonban ilyen létszámú nevező indítására nem volt alkalmas, emiatt jövőre a tervek szerint már a Csanyikban található Királyasztaltól indítják a teljesítménytúrát.
Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.