Ugrás a tartalomra

Gondoljuk együtt tovább a turisztikát!

Létrehozva
Ötletláda akciót folytat a Miskolci Turisztikai Kft. Az internetes levelesláda, mely a www.mcturisztika.hu címen érhető el, mozgósítani kívánja a város polgárait, hogy gondolkodjanak együtt a Miskolc Holding tagvállalatával a város turizmusának továbbfejlesztéséről.
A kreatív gondolatokat inspiráló ötlet még nem terjedt el széles körben, így kevesen éltek eddig a lehetőséggel, de már most konstruktív javaslatokat kapott a Kft.

– Örülünk az eddig érkezett ötleteknek, hiszen Miskolc turizmusának fejlesztése az egész város érdeke – mondja Czinkné Sztán Anikó ügyvezető igazgató. – Változatos ötletek érkeztek eddig, miszerint csatlakozzon a Barlangfürdő a fürdőzés éjszakájához, legyen ismét éjszakai fürdőzés. Ez utóbbi visszaállítását tervezzük is – hangsúlyozza az igazgató. Több kívánság vonatkozik a fiatalok megszólítására, illetve a különböző éjszakai rendezvények szervezésére. Az esti, nagyobb szabású programok szervezése nem könnyű feladat, hiszen a terület képességei és funkciója egyes események létrejöttét lehetetlenné teszi.

A legjobb ötletek beküldői jutalomban is részesülnek, és gondolataik megvalósítása is elindulhat. Egy konkrét ötlet már a megvalósítás folyamatában jár. Érkezett egy elgondolás, hogy a Diósgyőri várfürdő szaunáját kellene fejleszteni és létrehozni egy olyat, ami egyedülálló. A Turisztikai Kft. már tárgyal is ez ügyben egy céggel, ám nem megy minden ötlet megvalósítása ilyen könnyen.
– Vannak olyan dolgok, melyeket házon belül is meg tudunk valósítani, de egy nagyobb összeget igénylő projekteknél a Miskolc Holding Zrt. és Miskolc Város Önkormányzatának jóváhagyása is szükséges. Ezeket az ötleteket két módon tudjuk megvalósítani – emeli ki Czinkné Sztán Anikó. – Az egyik módja, hogy külső befektetőt keresünk és bevonjuk a munkálatokba, a másik megoldás pedig a különböző pályázati lehetőségekben rejlik. A város turizmusának fejlesztése nem csupán az itt töltött vendégéjszakák emelése szempontjából fontos, hanem azért is, hogy a miskolciak színvonalas körülmények között tölthessék el mindennapjaikat.
Kiss J.