–A családunk 5 kilométerre él Tokyotól, a húgom ott dolgozik, éppen munkában volt pénteken, édesanyámnak pedig a fővárosban akadt dolga. Kisebb rengések gyakran vannak, de ilyen erőset még sosem észleltek, nagyon megijedtek. Pánik azonban nem tört ki. Japánban már az iskolában gyakorolják, hogyan kell viselkedni vészhelyzetekben. A tömegközlekedés azonban leállt Tokyoban, ezért a városban rekedtek. A húgom munkahelyén aludtak – elevenítette fel a hozzátartozóitól hallottakat Kazuo Homma. – Akik távol ragadtak otthonaiktól szállodai szobákat vettek ki, vagy a pályaudvarokon aludtak. Szerencsére a lakásunk nem szenvedett károkat a földrengés következtében és mivel nem tengerparton van, így a cunami se érte el. A boltok azonban kiürültek, elfogyott minden élelmiszer. Attól félek honnan is szereznek majd most ennivalót…

–A sugárzással kapcsolatos híreket nonstop mondja a híradó. Bármikor reaktor robbanás történhet a fukusimai atomerőműben. Azonban folyamatosan dolgoznak rajta a szakemberek, hogy ne történjen katasztrófa. Remélem sikerül megoldani! Van aki fél, van aki nem, ez személyfüggő. Nagyon jól esik, mint japán embernek azokat a híreket hallani, hogy érkezik külföldről a segítség, a pénz. Sok barátom felhívott, hogy támogatásáról biztosítson. Köszönöm nekik – mondta kissé elérzékenyülve Kazuo Homma.
Kevesen tudják, de a devecseri vörösiszap katasztrófa után a Japánban élő magyar közösség, illetve a magyar szakos japán egyetemisták gyűjtést szerveztek a károsultak javára. Japán a világ egyik legerősebb gazdasága, önerőből is kiheveri a természeti csapást. Magyarország hozzájuk képest nem csak kicsi, szegény ország is. Azért megkérdeztük Hommát, mit szólnának szerinte a japánok egy jelképes magyar akcióhoz? – Ha egy embernek is eszébe jut Japán, már jó dolog, ha száznak, akkor az már sokkal több, mint a százszorosa. Egyedül nem megy, de a sok kicsi sokra megy. Ez nagy erőt ad Japánnak! – bújt elő a japán közösségi ember a focistából, akinek lehetősége lett volna a hétvégi meccset kihagyni, de nagy lelkierőről tanúságot téve vállalta a játékot. –Amikor a pályára lépek minden más megszűnik körülöttem. A focira koncentráltam a Kaposvár elleni meccsen és tegnap is, a Kecskemét elleni Magyar Kupa találkozón is. Itt élek, profi labdarúgó vagyok. Mikor kérdezett, ezt az edzőnek is megmondtam. A meccsen kívül természetesen nagyon szomorú vagyok a Japánban történt katasztrófa miatt – árulta el érzelmeit, munkához való viszonyát Kazuo Homma.
Szöveg és fotó: Csontos L