Információink szerint a helyszínen a munkagépek már elhumuszolták a munkaterületet, így a régészek egy helyszíni bejárás keretein belül rögzíteni tudták az elszíneződések és az előkerült leletek alapján azokat a szakaszokat, ahol a kivitelezés régészeti lelőhelyet érint. Az így lokalizált helyszínen végül sikerült elvégezni a leletmentést, s ennek során feltártak 14 bronzkori települési objektumot, valamint különböző tároló gödröket, földnyerő helyet és egy házat.
Az eredetileg téglalap alapú, kb. 13.5 négyzetméteres építmény tetőzetét a falak sarkaiba és közepébe ásott oszlopok tartották. A szakemberek véleménye szerint a valamikor ott élők az épület ÉK-i sarkába kövekből tűzhelyet raktak – tudtuk meg Szörényi Gábor András régész-osztályvezetőtöl, aki azt is hozzátette, hogy az ásatáson előkerült leletek a Herman Ottó Múzeumba kerültek.