Ugrás a tartalomra

Szenzációs döntetlen a „válogatott-light” ellen

Létrehozva
Az OB I. elődöntőjében a „magyar válogatott-light”, azaz a Sapa Fehérvár Ebel-csapata látogatott Miskolcra. A Jegesmedvék szenzációsan helytálltak, hiszen az utóbbi nyolc év bajnoka, a Volán sem a rendes játékidőben, sem a „túlórában” nem tudta őket legyőzni.
jeges-maci-akcio.jpg

A mérkőzésre a miskolciak kicsit megfogyatkozva állhattak fel, mert Waddell és Kállai az előző mérkőzésen kapott végleges kiállítás miatt nem játszhatott. Kevin Primeau viszont – amellett, hogy a legjobbjait elhozta – egy kockázatos döntést is meghozott: mindössze egy kapust nevezett. Az első veszélyes lövést Bonar eresztette meg a 20. másodpercben, de Bálizs védett. Gyorsan jött a válasz, egy perc múlva megszerezte a vezetést a Volán: kijátszott támadás végén Ackerströmnek már csak az üres kapuba kellett küldenie a korongot (0-1). Az 5. percben Bonar löketénél Bálizsnak alaposan nyújtózkodnia kellett. A 6. percben pedig egyenlítettek a Macik. Saluga vitte be a korongot a támadó harmadba, becselezte magát középre, majd gyönyörűen kilőtte a jobb felső sarkot, a korong a kapuvasat érintve repült a hálóba (1-1). A 9. percben visszavette a vezetést a Volán. A kék vonalról Horváth lőtte meg a korongot, amely a lábak között utat talált a jobb alsó sarokba (1-2). Harminc másodperccel később azonban ismét talpon volt a Jégcsarnok közönsége. Egy buli után Sijka eresztett meg egy bombát, amelybe beleért Szilágyi, így a pakk védhetetlenül vágódott a hálóba (2-2). A 14. percben emberhátrányban Bonar ugrott ki egyedül, hátulról ketten is akadályozták, így két fehérvári is mehetett a büntetőpadra. A 17. percben pedig már a vakolat is peregni kezdett a Jégcsarnok faláról, olyan hangrobbanás rázta meg az épületet, megszerezte a vezetést ugyanis a hazai csapat. Emberelőnyben Láda Balázs lopta magát közelebb a kapuhoz az oldalpalánktól, majd nagy lövést eresztett meg, és a korong Bálizs lábai között talált utat a hálóba (3-2). Másfél perccel a vége előtt egy védelmi kihagyást Palkovics büntetett, közelről talált a hálóba (3-3). Az első harmadban a Jegesmedvék igencsak meglepték a „nagy” Volánt, remekült támadtak, sikerült is három gólt ütni, igaz a Sapa könyörtelenül használta ki a hazaiak védelmi megingásait. A hálás miskolci közönség vastapssal köszönte meg a Jegesmedvék első 20 percben nyújtott kitűnő teljesítményét.
Félperces rövidzárlat

A második harmadot egy Maci emberhátrány vezetett be, amelyet ki is használt a Volán. A 2. percben Vas Márton lövését még védte Budai, de Tokaji közeli ismétlése ellen már tehetetlen volt (3-4). Enyhe fölényben játszottak a vendégek ezután, Budainak több nagy védése is akadt. A 8. percben emberhátrányban egy Maci-kontra végén Dubek kétszer is lőhetett, de nem tudta mattolni Bálizst. A harmad további részében már érződött a két csapat közötti tudás és gyorsaságbeli különbség. A 15. percben a hazai kapu előtt vesztették el a korongot a Macik, és Sofron azonnal kihasználta a lehetőséget (3-5). Az elkerülhető góltól egy kicsit megrogyott a miskolci együttest, és ennek 28 másodpercben belül egy újabb Sapa-gól lett az eredménye, Johansson révén (3-6). Bob Dever edző azonnal időt kért, hogy rendezhessék a sorokat. A 18. percben Saluga a saját harmadában szerzett korongot, egy védő szorításában vezette a korongot Bálizsra, aki aztán a csatár fonákemelését meg is fogta. A buliból Majoross elé került a korong, egyedül lőhetett, de Bálizs védett. Két másodperccel a vége előtt szépítettek a Macik. Emberelőnyben Rafaj tette rá a korongot a kék vonalról, Bálizsról Saluga elé pattant a pakk, aki egyből a hálóba küldte azt (4-6). Ebben a harmadban is jól játszottak a Jegesmedvék, kár volt azért a félperces rövidzárlatért, amelynek révén a vendégek komoly előnyre tettek szert.
Nyolc másodperc alatt két Maci-gól

A harmadik harmadban nagyon jól kezdtek a Macik, amelynek meg is lett az eredménye. Az 5. percben Bonar a kapu mögül adta vissza a korongot, és Majoross a center helyén kapásból lőtt a hálóba (5-6). Nyolc másodperc múlva Bonar ismét egy remek gólpasszt adott, amit Bartzen közelről váltott gólra (6-6). Kevin Primeau rögtön időt kért, hiszen a Jegesmedvék nagyon elkapták a fonalat. A 10. percben Majorosst kegyetlenül a palánkra lökték, hosszú ideig feküdt a jégen, mire a bírók egyáltalán lefújták a játékot. Végül a bírók szerint nem történt olyan, amiért kiállítás járt volna, pedig Majoross nem tudta folytatni a játékot, sőt később kiderült: úgy megsérült a térde, hogy a szezonjának vége!! A harmad hátralévő részében mindkét oldalon voltak helyzetek, de az eredmény már nem változott. A „nagy” Volán, az utóbbi nyolc év bajnoka tehát „szégyenszemre” – illetve a miskolciak dícséretére – nem tudta megverni a Jegesmedvéket a rendes játékidőben, túlórára kényszerült. A hosszabbítás sem hozott gólt, így döntés a büntetőkre maradt, amelyben a Volán jobbnak bizonyult.
A Miskolci Jegesmedvék szenzációsan küzdve, remek játékkal rukkoltak elő, és a Volán bizony láthatóan csak szenvedett. A Macik minden elismerést megérdemelnek, hiszen a mérkőzésen nem látszott – a sokak által korábban emlegetett – osztálykülönbség, sőt, a vendégek csak vért izzadva, büntetőkkel tudtak nyerni.

Jegyzőkönyv

Miskolci Jegesmedvék JSE – Sapa Fehérvár AV19
6-7 bü. (3-3, 1-3, 2-0, 0-0, 0-1)
Miskolci Jégcsarnok, 1200 nézőV: Nagy, Kovács, Pálkövi, Székely Gól: Saluga (2), Szilágyi, Láda B., Majoross, Bartzen ill. Ackerström, Horváth, Palkovics, Tokaji, Sofron, JohanssonKiállítás: 12 perc illetve 14 perc

MJJSE: Budai K. – Budai R., Egri, Szilágyi, Gőz, Saluga, Láda B., Kis, Bartzen, Láda P. Dubek, Korpos, Urbán, Bonar, Majoross, Dányi, Rafaj, Sijka, Gyenes (k). Edző: Bob Dever.Sapa Fehérvár AV19: Bálizs – . Edző: Kevin Primeau.
Bob Dever:
- Remek mérkőzést játszottunk, és a csapat minden tőle telhetőt megtett a győzelem érdekében. Voltak hullámvölgyeink a meccsen, de a harmadik harmadra megnyugodtunk, és akkor játszottunk a legjobban. Õszintén szólva csalódott vagyok, hogy kikaptunk. Egy playoff mérkőzést nem büntetőkkel kellene eldönteni, ez így egy vicc. Nem véletlen, hogy Amerikában nincs is ilyen. Holnap ismét egy kemény mérkőzés vár ránk, és ott is helyt akarunk állni.
Kevin Primeau:
- Sok lehetőséget dolgoztunk ki, de végül a saját dolgunkat nehezítettük meg. Háromszor láttam a Miskolcot a közelmúltban, tudtam, hogy jó csapat, sok remek játékossal. A lényeg, hogy nyertünk, és a következő két meccset is hoznunk kell.