- Az IVS első üteméből már csak ez az egy projektelem volt függőben, azonban a legutóbbi közbeszerzési eljáráson sikerült nyertest hirdetni, és a szerződést a projektgazda MIK Zrt. ma alá is írta. Így, mivel a hőmérséklet is kedvez, semmi akadálya nincs, hogy a munka elinduljon – mondta el szerkesztőségünknek Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. igazgatója.
Egyszerre több helyszínen kezdenek dolgozni. Mint arról még januárban beszámoltunk, a projekt során megújul az Ady Endre utca 5., 18., 20. szám alatti épületek utcafrontja, valamint a Weidlich-palota sétálóutcai, és a Dr. Antall József parkra néző homlokzata is – utóbbi oldalon le is szigetelik a társasházat. Teljesen felújítják majd kívül-belül a Széchenyi u. 61. szám alatti épületet, ám ennek főhomlokzatának felújításában érintett a Széchenyi u. 59. szám is, hiszen a két házszám egy épületet takar, és portálcserék is várhatók a Hunyadi u. 5. és a Széchenyi u. 27. szám alatt, a 31. szám alatti épület egyik üzletének pedig csak átalakítják a portálját.

Lengyel Katalin azt is elmondta, hogy a Weidlich-palota kivételével mindegyik épület önkormányzati tulajdonú, míg az előbb említett társasház vegyestulajdonban van.
Tajthy Á.