Ugrás a tartalomra

Borgőzös traktoristák

Létrehozva
A napokban a rendőrök borsodban két esetben is találkoztak munkából hazatérő „borgőzös” mezőgazdasági járművel. A közlekedés azonban veszélyes üzem, ezért a járművek vezetőivel szemben mindkét esetben eljárás indult.

 Egy 43 éves, múcsonyi lakos Sajóbábony belterületén az általa vezetett mezőgazdasági vontatóval szeszesitaltól befolyásolt állapotban vett részt a közúti forgalomban. A jármű vezetőjével szemben alkalmazott alkoholszonda enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot mutatott.

Ugyancsak ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés vétsége miatt indult eljárás azzal a 48 éves mezőcsáti lakossal szemben is, aki Mezőcsát belterületén az általa vezetett lassú járművel (kerti traktor) úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott és a járművezetés során alkoholtól befolyásolt állapotban volt.
Az adott ügyeket az illetékes Kazincbarcikai-, valamint Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságok gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással tervezik befejezni.