Zárt ajtók mögött, hosszasan tárgyaltak a bírók saját dolgaikról, majd Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke, valamint Sisák Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróság elnöke közös sajtótájékoztató keretében szólt az elhangzottakról, értékelte a bíróságok működését.
– Hagyományos éves munkaértekezletünket tartottuk. Írásos beszámolót készítettem, amely lényege: a bírói álláshelyek be vannak töltve. A személyi feltételek biztosítottak. Igyekszünk az ügyeket ésszerű határidőn belül befejezni. Természetesen az elvárásoknak sosem tudunk megfelelni – jelentette ki Sisák Péter megyei főbíró. Majd folytatta: a peres eljárások száma stagnál (mintegy 33 ezer), a nem peres eljárásoké viszont jelentős mértékben, mintegy 40 százalékban csökkent. Ez első sorban annak köszönhető, hogy a fizetésmeghagyásos eljárások a közjegyzők hatáskörébe kerültek. Ezek korábban a bírósági titkárokhoz tartoztak. A bírói ügyek nem csökkentek ilyen mértékben. A perek elhúzódását próbáljuk csökkenteni. Ez azonban nem csak a létszámtól, igazgatási intézkedésektől, hanem az eljárások szabályain múlik, amelyek megértek a reformra! Tudomásul vessszük a társadalmi igényt, hogy gyorsan fejeződjenek be a perek, de megalapozott, bizonyítékokon alapuló döntésekkel– figyelmeztetett Sisák Péter.

– Az országos munkáról, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a bírói szervezetek dolgairól szóltam az értekezleten – említette a témát Baka András országos főbíró, aki emlékeztetett arra, hogy az eredményes munka érdekében először a saját házuk (bíróságok) táján kell seperni, azonban erre 2010 második fele előtt nem voltak adottak a politikai feltételek, ugyanis általában kétharmados törvényekről van szó. Stratégiai tervet készítettek, amely munkában sok bíró, szakember vett részt. – 2010 második felétől jelentős változások történtek – jelentette ki a főbíró, aki kiemelte a törvénymódosításnak köszönhetően például új ellenőrzési jogkört kapott az OIT elnöke. – Eredményesen, hatékonyan lehet az igazságszolgáltatási tevékenységet ellenőrizni, a vezetőket számon kérni.
Az évtizedek alatt felhalmozódott „adósságokat” viszont nem könnyű ledolgozni. Baka András emlékeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatás igen költséges munka. Magyarország a nemzeti jövedelem 0,71 százalékát költi a bíróságokra, ami nemzetközi összehasonlításban igen szerény összeg. Jóval több pénzre lenne szükség a normális működéshez. A bírósági szervezet tartalékai kimerültek, a gáz és egyéb közmű díjait ugyan úgy kell fizetniük, mint másnak. Az épületek lepusztulóban vannak. Állítása szerint az épületek állaga hatással van az eljárások színvonalára, tekintélyére. Ennek igazolására elmondta, hogy a lepusztult épületekben több a rendkívüli esemény (például rendbontás), mint a jó állapotúakban…
Csontos L.
Fotó: Mocsári L.