Szerdán délután folytatta szereplését a női röplabda Extraligában, az Albrecht MVSC MISI. Az 5.-8- helyezéseket eldöntő mérkőzéssorozat első fellépésén: NRK Nyíregyháza – MVSC 3-1. A két csapat szombaton, immár Miskolcon mér össze újra erejét, a mérkőzés 18 órakor kezdődik.
Szintén szerdán játszották az országos jégkorong bajnokság elődöntőjének második mérkőzését, az Alba Volán – Miskolci Jegesmedvék találkozót. Ezúttal Székesfehérvárott mérkőztek a felek és utólag elmondható, hogy nem hozott szerencsét a Jegesmedvéknek a fehérvári csarnok, ugyanis 9-1 arányú vereségez szenvedtek. A jégkorong elődöntő 3 nyert mérkőzésig tartó párharcának harmadik összecsapását pénteken 18 órakor rendezik meg Miskolcon.
Miskolc sportjában szombaton a labdáé a főszerep, ugyanis 15 órától a női futsal NB 1 –ben, Miskolci Vénuszok – Kiskunfélegyháza bajnokit rendeznek. Szintén szombat délután harsan fel a kezdést jelentő sípszó az Andrássy úti stadionban. A DVTK – Újpest II. másodosztályú bajnoki 17 órakor kezdődik.
Vasárnap 10 órakor kerékpárversenyt rendeznek Miskolcon. A hegyi időfutam az avasi borháztól rajtol majd a tervek szerint. Ebben az időpontban egy másik esemény is zajlik majd Miskolcon, az egyetemi Körcsarnokban rendezik meg az országos veterán birkózó bajnokságot.
Hétfő este zárul a gazdag sportkínálat. A férfi futsal NB1 –ben a Miskolc Városi Sportcsarnokban lép parkettre a Borsod Volán. A 19 órakor kezdődő eseményen, az Újpest lesz az ellenfél.
Juhász I.