A Francia Riviéra Kereskedelmi és Iparkamara vezetésével megalakult partnerség – 14 európai szervezet – célja, a helyi innovációt támogató rendszerek hatékonyabbá tétele. A 2007-2013-as időszakban Magyarország számára is megnyílt a lehetőség az Európai Területi Együttműködési projektekben való részvételre. A program révén, ugyanis 58 millió forint támogatáshoz jutott Miskolc a még tavaly indult „ERMIS” elnevezésű projekt során. A március 16.-án Miskolcon első alkalommal megrendezett találkozón az európai program nyolc résztvevő régiója találkozhatott egymással.
Az országok képviselői és a szakértők részletes tájékoztatást adtak az eseményen a helyi innovációs rendszerek jelenlegi helyzetéről. A francia delegáció kiemelten érdekesnek találta a Miskolcon létrehozott egy ablakos ügyintézést, hiszen náluk, gazdaságilag számos terület van, mellyen céget lehet alapítani, de az alapítás elintézéséhez jó pár hivatalnál kell megfordulnia a vállalkozónak, mire eléri célját.
Az európai összefogás keretében megvalósítandó tevékenységek között, így fő szerepet kapott a helyi innovációs rendszerek előmozdítását is elősegítő módszertani eszközök fejlesztése, és az európai partnerek közötti intenzív tapasztalatcsere, szakértők bevonásával.
– A helyi vállalkozási környezetet szeretnénk segíteni a projekttel – tudtuk meg Pfliegler Pétertől, Miskolc alpolgármesterétől, aki azt is elárulta, hogy a nemzetközi összefogásban szeretnék a jövőben is részt venni.
Vajtó László