Ugrás a tartalomra

Ledes rendőrlámpák Miskolcon

Létrehozva
Ledes izzókat helyeznek el a Soltész Nagy Kálmán utca és a Zsolcai kapu kereszteződésében lévő rendőrlámpákban. A munkálatok alatt a forgalmat rendőr irányítja a csomópontban.
Az izzók cseréjét, és a készülékek felújítását már szerdán elkezdték a szakemberek, de az esős idő közbeszólt, és meg kellett szakítani a munkálatokat – tudtuk meg Sass Istvántól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Állami Közútkezelő Kht. forgalomtechnikai felelősétől, aki azt is hozzátette, hogy a ledekkel energiatakarékosabban tudják majd üzemeltetni a lámpákat, és azok élettartalma is megnő. Ezzel az üzembiztonságot is növelni tudják, hiszen minél hamarabb kell cserélni az izzókat, annál több alkalommal szükséges a rendőri irányítás.

Sass Istvántól azt is megtudtuk, hogy a színek is jobban láthatóak lesznek ezek után a lámpákban, így az autósoknak egyszerűbb lesz, akár a napsütésben is megállapítaniuk a rendőrlámpa jelzéseit. Egy ilyen csomópont komplett felújítása a szakember elmondása szerint nagyságrendileg másfél millió forintba kerül, de ebbe nem csupán a ledek ára, és azok beszerelése tartozik. A munkálatok során ugyanis a bekötéseket, kapcsolókat is kicserélik, hiszen azok a tél alatt korrodálnak, elrozsdálnak.

Érdekességnek számít, hogy a felújítást egy budapesti cég végzi Miskolcon, de Sass elmondása szerint nincs a városban olyan, aki ezen műveleteket szakszerűen el tudná készíteni. A munkálatokra közbeszerzési eljárást írtak ki, így az unió bármely pontjáról pályázhattak a cégek a munkára. Megtudtuk azt is, hogy az országban viszonylag kevés olyan cég van, akik a rendőrlámpák irányításával, felújításával, esetleges fejlesztésével foglalkoznak.

Vajtó László