Ugrás a tartalomra

Megállapodás a Kormányhivatal és az egyetem között

Létrehozva
Március 17-én Demeter Ervin kormánymegbízott hivatalában fogadta dr. Patkó Gyulát a Miskolci Egyetem rektorát.
A megbeszélés során a két fél rövid áttekintést adott egyrészt a Kormányhivatal felépítéséről továbbá működéséről, másrészt a Miskolci Egyetem helyzetéről, eredményéről és problémáiról. Ezt követően megvitatták a szervezetek együttműködési lehetőségeit. Olyan konkrét területeken van kölcsönös szándék a közös feladatvégzésre, mint a felnőttképzés, az egyetemi hallgatók oktatása, a rendszeres információcsere, valamint – a Szakigazgatási szervek bevonásával – pályázatokon történő részvétel, projektek kidolgozása.

demeter_patko.jpg

Az egyeztetés után Demeter Ervin és Patkó Gyula együttműködési megállapodást írtak alá, melynek értelmében a Kormányhivatal, lehetőségeinek függvényében évente vállalja az Egyetem Gazdaságtudományi-, Állam- és Jogtudományi-, valamint a Bölcsészettudományi Karán tanuló hallgatók szakmai gyakorlatának biztosítását. Emellett a Kormányhivatal szakmai segítséget nyújt a fent említett karok hallgatói számára szakdolgozat elkészítéséhez. Külső konzulensi feladatokat lát el, valamint közreműködik a munkaügyi szervezet kompetenciájába tartozó témájú szakdolgozatok bírálatában. A megbeszélés végén a két fél megállapodott, hogy szükség szerint – negyedévente – áttekintik az aktuális témákat, így segítve egymás munkáját.