Az országos komolyzenei verseny hatodik elődöntőjében, Debrecenben mutatták meg tehetségüket a miskolci formációk, és magas pontszámmal a döntőbe kvalifikálták magukat.
A verseny fővédnöke Petrovics Emil Kossuth-díjas zeneszerző volt, a zsűrit pedig Déri György Liszt-díjas gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművész és Kőrösy Róbert harsonaművész alkotta.
A neves szakmai zsűri az eseményen kamarazene kategóriában a Miskolci Egressy Béni – Erkel Ferenc Zeneiskola oktetjének előadását tartotta a legjobbnak.
Az oktet tagjai: Szekeres Bernadett (hegedű), Katona István (hegedű), Tóth János Márk (hegedű), Kermjét Lotti (hegedű), Tóth Ádám (gitár), Katona Dávid (gitár), Tóth Máté (gordonka) és Balogh Máté (csemballó).
A továbbképző verseny döntőjén jól szerepelt a miskolci zeneiskola quartetje is. Az intézmény blockflöte együttese a harmadik helyezést érte el, így a zeneiskola országosan is bebizonyította, hogy magas szintű képzésével és tehetségeivel fontos szerepet tölt be a magyar komolyzene életében.
Kiss J.