Ugrás a tartalomra

MSZP: értelmetlen volt a távhődíj emelése Miskolcon

Létrehozva
A távhődíj emelésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót pénteken Simon Gábor, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője a párt helyi politikai centrumában. A politikus szerint értelmét vesztette, a múlt heti közgyűlésen elfogadott díjemelés, mivel a kormány szerdán hatósági árassá tette a távhő árát.
– Múlt héten, hétfőn országgyűlési képviselőként a parlamentben kérdést intéztem Fellegi Tamás miniszterhez a távhődíjakkal kapcsolatban – kezdte tájékoztatóját Simon Gábor. A kérdésben a képviselő arról érdeklődött, hogy mik a kormányzat szándékai, valamint támogatják-e a miskolci Fidesz díjemelési törekvéseit. Simon hozzátette: a kérdésre Fónagy János államtitkár azt válaszolta, hogy a távhődíjakat hatósági áras díjjá fogják változtatni.

– Mivel ez a válasz arra utal, hogy a távhő árának kérdése kikerül az önkormányzat kezéből, múlt héten kedden közleményben szólítottam fel Kriza Ákost, hogy a közgyűlés napirendi pontjai közül vegye le díjemelési javaslatát, majd a közgyűlésen ugyanezt, ügyrendi javaslatként is megfogalmaztam, ám mindkétszer elutasítottak és április elsejei hatállyal megemelte a miskolci távhődíjakat – hangsúlyozta a szocialista frakcióvezető.

Simon ezt követően arról beszélt, hogy most szerdán a parlament meg is szavazta a távhőről szóló javaslatot. Ennek értelmében alapján a legmagasabb hatósági ár megállapítása így a nemzeti fejlesztési miniszter kompetenciájába került, és a miniszteri rendelet „hatályba lépéséig a 2011. március 31-én alkalmazott árakat kell alkalmazni”. – Ez alapján pedig megállapítható, hogy teljesen értelmetlen volt a múlt héten elfogadott áremelés Miskolcon – vélekedett Simon Gábor.
A politikus végül felszólította Kriza Ákost, hogy az önkormányzat vonja vissza múlt héten megszavazott díjemelést, betartva ezzel a megszavazott javaslatot.

Tajthy Á.