Ugrás a tartalomra

Sándor-József-Benedek, még mindig hozzák a meleget?

Létrehozva
„Sándor-József-Benedek” zsákban hozza a meleget. A néphagyomány szerint ezek a napok vetnek véget a hosszú, fagyos télnek, és ekkor veszi kezdetét a termékeny tavasz. Az időjárás viszont néha megtréfálja az embereket, hiszen a jó idő nem érkezik mindig menetrendszerűen.
Az idén picit megelőzte a jó idő Sándor napját, így a névnapra már csak az esős, borongós idő jutott, de a fagyos télnek a jelek szerint: vége. A népszokásokban a három jeles nap közül a leggazdagabb József napja, hiszen a méhészek ezen a napon engedik ki a méheket, és a mezőgazdasági területeken ekkor kezdődik meg a szántás. Érdekeségnek számít, hogy a népi elbeszélések szerint ezen a napon érkeznek haza a fecskék is, akik elkezdik a fészkek építését.

Az idén József borongós, esős időjárást fog hozni, és a meteorológiai előrejelzések szerint viharossá változhat a szél is. A legalacsonyabb hőmérsékletek 3 és 7°C között várható. A meleg tehát várat magára, a hó elejei napsütés csak fellángolás volt a jelek szerint. A méhek kiengedése, és a fecskék költözése az idén viszonylag hideg időben zajlik majd. A József nap körül egyébként számos népszokás is fellelhető, van olyan terület az országban, ahol úgy tartja a néphit, hogy ezen a napon mindenkinek meg kell fürödnie, és tiszta fehérneműt kell vennie. Az Alföldön úgy vélik, hogy ha József napon szivárvány látható, s annak széles sárga sávja van, akkor jó búzatermést ígér.

A kalendárium március 21-től számítja a tavasz kezdetét, így Benedek napja az első az évszakban. „Ha ezen a napon dörög az ég, száraz lesz a nyár” - tartották nagymamáink. Szeged környékén a Benedek-napon ültetett hagymát augusztus 24-én szedték föl, utána a háztetőre rakták, ahol 7 nap érte a napsugár és 6 éjszaka a harmat. Ennek a hagymának a főzetét elsősorban a tífuszos betegek gyógyítására tartották alkalmasnak. Az éven a három legendás alak közül Szent Benedek napján érkezik a meleg, hiszen a meteorológusok szerint igazi kirándulóidő várható: 15 és 20°C körül alakul majd a maximum hőmérséklet.

Vajtó László