Ugrás a tartalomra

Talpfacsavar-gyűjtögetők eljárás alatt

Létrehozva
A miskolci villamospálya felújítás elbontott hulladékvas-termékeihez kapcsolódóan a napokban több eljárás is indult. Négy talpfacsavar-gyűjtögetőt az elmúlt héten a bíróság 4-4 napi elzárásra ítélt, további egy fő ügyében büntető, míg másik két személlyel szemben szabálysértési eljárás van folyamatban.
Március 5-én délután két fiatalkorú a miskolci villamos-felújítás bontási területén az Újgyőri főtérnél talfacsavarokat „gyűjtött”, hogy azokat vashulladékként később értékesíthesse. Hasonlóan, mintegy 30-40 kilogramnyi elbontott talpfacsavart akart összegyűjteni, majd értékesíteni március 10-én két helyi férfi és annak két nőtársa is.
A tolvajokat a kiérkező rendőrök még „munka” közben tetten érték és előállították. A szabálysértési őrizetbe vett két fiatalkorú fiút és két felnőtt férfit a bíróság fejenként 4-4 napi elzárásra ítélte, míg a két kiskorú gyermekét eltartó nő szabálysértési felelősségre vonását a rendőrség úgynevezett normál eljárásban kezdeményezte.

Büntetőeljárás indult viszont lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt azzal a 29 éves helyi férfival szemben, aki egy mikrobusszal a bontási területről majd tíz mázsa összeszedett talpfacsavart akart elszállítani, majd később hulladék vasként értékesíteni.

Büntető törvénykönyv – Lopás:
316. § (1) „Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.”
A büntető törvénykönyvhöz fűzött kommentár szerint a lopás elkövetési tárgya ingó dolog, amely az elkövetőnek idegen, ugyanakkor értéket képvisel.
„Idegen dolognak” számít, tehát az ami nincs az elkövető tulajdonában, viszont más természetes, vagy jogi személy tulajdona. Ugyancsak idegen dolognak tekintendő az őrizetlenül hagyott dolog, a tévedésből vagy véletlenül a szemétbe került dolog, valamint a természet kincsei, állatai és az állatok származékai is. Így mindezen dolgok jogtalan eltulajdonítása lopásnak minősül.

Szabálysértésekről szóló törvény – Tulajdon elleni szabálysértés:
157. § (1) „Aki
a) húszezer forintot meg nem haladó értékre lopást, sikkasztást, jogtalan elsajátítást, orgazdaságot,
b) húszezer forintot meg nem haladó kárt okozva készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést, csalást, szándékos rongálást,
c) húszezer forintot meg nem haladó vagyoni hátrányt okozva hűtlen kezelést követ el, úgyszintén, aki e cselekmények elkövetését megkísérli, elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.”