Az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatósága a napokban tette közzé honlapján azoknak a projekteknek a listáját, melyek az Unió Kultúra-programjának támogatásában részesülnek 2011-ben. Ezek között van a Young Europe 2 elnevezésű nemzetközi együttműködés is. Az Európai Színházi Konvenció (ETC) projektje tehát a terveknek megfelelően valósulhat meg az idén október és 2013. szeptember közti időszakban. A Konvenció az Európai Bizottság hivatalos írásbeli értesítésének átvétele után fölveszi a kapcsolatot a pályázatban résztvevő tagszínházakkal, hogy megtárgyalják a szükséges további teendőket.
A tervek szerint a program keretében 8 ország színházai működnek közre abban, hogy iskolai tanórák során, osztálytermekben bemutatható rövid drámák szülessenek. A magyar darabot a színház felkérésére Grecsó Krisztián írja. Az írók a célkorosztály élményanyagát is felhasználják az alkotás során, így a bemutatandó művek a fiatalok életérzését, generációs problémáit, a rájuk leselkedő veszélyeket és az ő örömeiket fogják tolmácsolni más fiatalok számára. Mind a nyolc elkészült darabot több nyelvre is lefordítják, és más országokban is bemutatják.
A Miskolci Nemzeti Színház közvetlen együttműködő partnere a programban a nicosiai színház, a Cyprus Theatre Organization (THOC). A közvetlen partnerek alkotókat cserélnek, majd az előadásaikat is kicserélik. A projektet egy fesztivál zárja, amelyre Európa egyik vezető gyermek- és ifjúsági színházában, a berlini Theater an der Parkauében kerül sor.
A program célja, hogy a fiatalok köréből új rajongókat toborozzon a színháznak, akik színházszerető felnőttekké válhatnak. Ezen felül az ETC egyik elsődleges feladatának tekinti a kortárs európai dráma ügyét, és azon fáradozik, hogy az egyes darabok minél több országban kerülhessenek bemutatásra, valamint hogy a színészek, színházi szakemberek minél több nemzetközi produkcióban vehessenek részt.
minap.hu