Ugrás a tartalomra

MSZP a távhőáremelésről, reagál a Mihő

Létrehozva
Drágul a távhő és a melegvíz ára Miskolcon, az MSZP szerint a fideszes városvezetés settenkedve emelte a tarifát - közölte Tompa Sándor önkormányzati képviselő, a városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság tagja az MTI-vel szombaton. Az önkormányzati tuljadonú távhőszolgáltatási társaság, a Mihő szerint a földgáz és a villamos energia beszerzése liberalizált körülmények között, azaz szabadpiacon történik, a drágulásnak ez az elsődleges oka.
Az MSZP-s politikus közleménye szerint a miskolci önkormányzat városgazdálkodási és üzemeltetési bizottsága rendkívüli napirendi pontként megtárgyalta és elfogadta a Kriza Ákos (Fidesz) polgármester által jegyzett előterjesztést, melynek alapján március 31-ével a távhőszolgáltatás díja 4 százalékkal, a vízfelmelegítés díja pedig 3 százalékkal emelkedik Miskolcon.

Tompa Sándor úgy fogalmazott: az Országgyűlés március 16-án úgy döntött, hogy a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági árának megállapítása a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe kerüljön, az elfogadott törvény pedig azt tartalmazza, hogy a miniszteri rendelet hatályba lépéséig a 2011. március 31-én alkalmazott árakat kell alkalmazni.

- Kriza Ákos és társai lopakodva, settenkedve, a kormányzati szándékkal szembehelyezkedve az önkormányzat városgazdálkodási és üzemeltetési bizottságán keresztül kicselezik a kormányt, mivel az alapdíjhoz március 31-ig nem nyúlhatnak - ahhoz közgyűlési döntés szükséges - , megemelik a hődíjat és a vízfelmelegítési díjat, hiszen ehhez a bizottsági döntés is elegendő - írta Tompa Sándor.

Közlése szerint a "sunyi módon" bevezetett áremeléssel még rosszabbul is járnak a miskolciak, "hiszen minél többet fogyasztanak, annál több forint az a bizonyos 4, illetve 3 százalék", ezért az MSZP követeli Kriza Ákostól, hogy érvénytelenítse a bizottsági döntést.

Vécsi György, a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében erre reagálva úgy fogalmazott: a földgáz és a villamos energia beszerzése a lakosság kivételével napjainkban liberalizált körülmények között, azaz szabadpiacon történik, a piaci változások havonkénti, negyedévenkénti árváltozásokat eredményeznek.

A Mihő a februári árak alapján kalkulált, az önkormányzat pedig egyeztetett erről a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal.

Miután a a Mihő Kft. a gázáremelések költségnövelő hatását kigazdálkodni már nem tudja, ezért a városgazdálkodási és -üzemeltetési bizottságnak 3,92 százalékos hődíjemelés és 3,05 százalékos vízfelmelegítési díj emelésre tett javaslatot, amely március 31-től érvényes - olvasható a közleményben.

MTI