Ugrás a tartalomra

Névadó – Marjalaki Kiss Lajos

Létrehozva
Emlékét utca idézi a Bábonyi bércen, a Feszty Árpád és a Szent László utcák között. Történelmi tanulmányi versenyeket is rendeznek, így őrizve az egykori várostörténész emlékét.
Móricz Zsigmond osztálytársa, majd életre szóló barátja a kisújszállási születésű tanár. Móra Ferenc miskolci felolvasóestjei az ő nagy-avasi pincéjében értek véget, ahol az ősemberkutatásról éppúgy folyt az eszmecsere, mint a magyarság eredetéről. (A kettős honfoglalás elméletét László Gyula előtt megfogalmazta, s megjelentette.) 

Történelmet és földrajzot tanított az erdélyi Abrudbányán, majd 1919-től Miskolchoz kötődött munkássága. Írt tankönyveket, foglalkozott térképészettel, vezetett ásatásokat, településtörténeti kutatásai is példaértékűek. A Lévay Közművelődési Egyesület titkára, a Borsodi Szemle szerkesztője. Történész-muzeológusként méltatták halálakor. Az avasi temetőben sírja védett (1887–1972 között élt). 
Dobrossy István