Rossz példáért sajnos nem kell a szomszédba mennünk. Elég, ha csak városunk kialakulását és későbbi létét, fejlődését alapvetően meghatározó két vízfolyásra, a Sajóra és a Szinvára gondolunk.
A Sajó az 50-es évek elejéig az ország halban egyik leggazdagabb folyója volt, nem beszélve arról, hogy a Tisza halbölcsőjének számított. Aztán jött egy megalomán iparpolitika, mely üzemek egész sorát telepítette a folyó völgyébe és megkezdődött a szakadatlan szennyezés. A folyó rövid agonizálás után holt vízzé vált, néhány év alatt eltűnt belőle az élet.
Hasonló sorsra jutott a Szinva is, mely a múlt század elején még a világ legszebb szerelemes versének megszületését ihlette.
Egy vakvágányra futott gazdaság és politika csúfos bukása kellett ahhoz, hogy a ’90-es évek elején megértük, hogy mindkét vízfolyásunk ismét életre kelt. Az egyre nagyobb halbőség tanúskodik arról, hogy a természet – ha hagyják – képes helyrehozni még az ember hibáját is.
Az elmúlt év árvízzel kezdődött, majd áradások sorozatával folytatódott kisebb megszakításokkal egész évben. Az árvizek nem kímélték térségünket. Sorra dőltek az árvízcsúcsok a Bódván, a Hernádon, a Sajón, a Szinván.
A pusztító árvizek elsődleges oka vitathatatlanul a szélsőséges időjárás, a lehullott nagy mennyiségű csapadék, ugyanakkor, ha tetszik, ha nem az eddigi szemlélettel szakítanunk kell.
Sajó és a Szinva négy évtizedes kálváriája, a pusztító ár- és belvizek intő példája annak, hogy leigázása helyett újra meg kell tanulnunk békés harmóniában, együtt élni természetes vizeinkkel.
A tavasz a természet megújulásának ideje. Régi hagyományok őrzik a megtisztulás rítusait. Csak rajtunk múlik, hogy környezetünket, élővizeinket megszabadítsuk a szennytől, szeméttől, s visszaadjuk a víznek – ha csak részben is – ami az őt megilleti.
/Sallai/
A Sajó az 50-es évek elejéig az ország halban egyik leggazdagabb folyója volt, nem beszélve arról, hogy a Tisza halbölcsőjének számított. Aztán jött egy megalomán iparpolitika, mely üzemek egész sorát telepítette a folyó völgyébe és megkezdődött a szakadatlan szennyezés. A folyó rövid agonizálás után holt vízzé vált, néhány év alatt eltűnt belőle az élet.
Hasonló sorsra jutott a Szinva is, mely a múlt század elején még a világ legszebb szerelemes versének megszületését ihlette.
Egy vakvágányra futott gazdaság és politika csúfos bukása kellett ahhoz, hogy a ’90-es évek elején megértük, hogy mindkét vízfolyásunk ismét életre kelt. Az egyre nagyobb halbőség tanúskodik arról, hogy a természet – ha hagyják – képes helyrehozni még az ember hibáját is.
Az elmúlt év árvízzel kezdődött, majd áradások sorozatával folytatódott kisebb megszakításokkal egész évben. Az árvizek nem kímélték térségünket. Sorra dőltek az árvízcsúcsok a Bódván, a Hernádon, a Sajón, a Szinván.
A pusztító árvizek elsődleges oka vitathatatlanul a szélsőséges időjárás, a lehullott nagy mennyiségű csapadék, ugyanakkor, ha tetszik, ha nem az eddigi szemlélettel szakítanunk kell.
Sajó és a Szinva négy évtizedes kálváriája, a pusztító ár- és belvizek intő példája annak, hogy leigázása helyett újra meg kell tanulnunk békés harmóniában, együtt élni természetes vizeinkkel.
A tavasz a természet megújulásának ideje. Régi hagyományok őrzik a megtisztulás rítusait. Csak rajtunk múlik, hogy környezetünket, élővizeinket megszabadítsuk a szennytől, szeméttől, s visszaadjuk a víznek – ha csak részben is – ami az őt megilleti.
/Sallai/