Ugrás a tartalomra

Kérdések az új Alkotmányról

Létrehozva
Gulyás Gergely, az Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottság alelnöke volt a vendége tegnap Miskolcon, a Nemzeti konzultáció - Kérdések az új Alkotmányról elnevezésű rendezvénynek, a megyei levéltárban.
gulyascs.jpg

Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő, a rendezvény egyik házigazdája bevezetőjében elmondta: ritkán adódik olyan alkalom az ember életében - országgyűlési képviselőként is - hogy alkotmányozási folyamatban vehet részt. - Úgy gondolom, hogy az összes választópolgár, mindannyiunk számára fontos, hogy részt vegyünk valamilyen módon ebben, ezért próbáltam itt Miskolcon egy fórumot, konzultációt létrehozni - fogalmazott a politikus.

A miskolci fórumon többek közöt a választójoggal, a kétkamarás parlamenttel, valamint az országgyűlési képviselők álláshalmozásával kapcsolatban merültek fel kérdések. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora hozzászólásában elmondta: jogászokkal is beszélgetett róla, hogy alkalom lenne most az alkotmányozásnál kétkamarás parlament létrehozására. Szalértők szerint azokban az országokban, ahol a kétkamarás parlament működik, válságos időszakokban nagyobb lehet a politikai stabilitás. A rektor érdeklődött, nem kellene-e legalább a lehetőségét belevenni a kétkamarás parlamentnek az új alkotmányba. Gulyás Gergely válaszában elmondta: szólnak emellett érvek, a magyar közjogi hagyományok indokolnák, a visszajelzések szerint azonban az emberek 80 százaléka ellenzi.


gulyascs1.jpg

Gulyás Gergely arról is szólt, hogy 2014-től bevezetnék a az országgyűlési képviselői és a polgármesteri tisztség összeférhetetlenségét. A képviselő hozzátette, nincs még végleges döntés az ügyben, de várhatóan a kétharmados többséget igénylő módosítással helyreállítják majd az 1990 és 1994 közötti állapotokat. Szerinte ezt a lépést különösen indokolja az Országgyűlés 200 főre tervezett csökkentése.

Az alelnök szerint nagy érdeklődést tapasztalnak az emberek részéről az alkotmányozással kapcsolatban. A Nemzeti Konzultáció során kiküldött kérdőívek közül több mint egymillió érkezett vissza. - A véleményeket összesítjük, és az alkotmánnyal kapcsolatos módosító javaslatok megtárgyalásakor figyelembe fogjuk venni. Ennek megfelelően módosulhat a beterjesztett törvénytervezet, sőt lesznek olyan rendelkezések is, amelyek a többségi akaratnak megfelelően kikerülhetnek belőle - fogalmazott Gulyás Gergely.

Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel kezdi meg az ország új alaptörvényének megalkotását. A végleges javaslat április 18-ra tervezett elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges; az államfő várhatóan április 25-én írja alá a szöveget ünnepélyes keretek között.