Az Önkéntesség Európai éve jegyében szervezett akciónap rövid eligazítással kezdődött, majd a diákok megkapták a munkához szükséges eszközöket. Az iskola majd minden tanulója dolgozott ma. Összesen 12 osztály jelentkezett arra, hogy a szomszédos lakótelepen összeszedjék a szemetet. Az iskola először szervezett ilyen környezetvédelmi akciónapot. A megmozdulás ötlete a szülői munkaközösségtől származott, a megvalósításban pedig az AVE Miskolc Kft. is segített az intézménynek. A cég a szemétszedéshez szükséges munkaeszközöket, vagyis a kesztyűket, a szemeteszsákokat, valamint a konténereket biztosította.

Molnár Attila, az AVE Miskolc Kft. ügyvezetője elmondta: cégük számára nagyon fontos, hogy részt vegyen a környezet megóvásában. Ennek a filozófiának a szellemében nem ez volt az első, és nem is az utolsó akció, amikor ilyen kezdeményezés mellé álltak.
A hulladékgyűjtési, környezetvédelmi akciónapon a diákok nemcsak szemetet szedtek.Volt olyan osztály, amelyik a tantermét takarította, díszítette, emellett az intézmény udvarát is rendbe tették, és különböző előadásokon is részt vehettek a tanulók.
- Az intézényben mindig is fontos szerepet kapott a környezetvédelem, a környezettudatos életmód népszerűsítése - mondta el Szöghy Hajnalka, az Eötvös József Építőipari, Művészeti Szakképző Iskola igazgatója. Most zárult egy három hetes projektjük, ami kimondottan a környezetvédelemmel volt kapcsolatos. A gyerekek előadásokat hallgattak a gyerekek, vetélkedőn vettek részt, teszteket töltöttek ki. - Sajnos nagyon sok családban nem fordítanak erre kellő figyelmet, pedig a gyerekeket érdekli, és lehet őket mozgósítani - emelte ki az igazgató.
Huszár K.