A Miskolci Kóruszenei Alapítvány által szervezett rendezvény több helyszínen zajlik majd. A miskolci Bartók terem mellett Szerencsen, Mezőkövesden, Sárospatakon és Boldván is hallhatnak előadásokat a kamarakórus műfaj kedvelői.
A fesztivál nem titkolt célja, hogy egy olyan fórumot biztosítson, mely példát állíthat a magyar kamarakórusok előtt, hogy áldozatos munkával milyen sikereket érhetnek el. Ezt a húzóerőt biztosítja például a Coro Padentes di Desulo Sardegna kamarakórus Olaszországból, akik Sárospatakon adnak koncertet a fesztivál zárónapján, vagy a Spevácky zbor Apollo szlovák együttes, akik a boldvai koncert mellett a sárospataki helyszínen is fellépnek majd, a záróhangverseny keretében.
A külföldi meghívottak mellett azonban mégis a magyar kamarakórus ünnepe a színvonalas, meghívás alapján rendezett fesztivál. A hazai kamarakórus paletta színe-java ad koncertet a három nap alatt, többek között a budapesti Vox Nova Énekegyüttes, a Cantus Firmus Énekegyüttes, Boldváról, vagy Miskolcot képviselve a Hassler Énekegyüttes, a Lévay József Református Gimnázium Kamarakórusa, az Egressy Ifjúsági Vegyeskar, vagy a Forrás Kamarakórus és a Fazekas Leánykar.
A huszonkettedik Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál hangversenyeit az érdeklődő közönség ingyenesen tekintheti majd meg.
Kiss J.