Ugrás a tartalomra

Borsodban nőtt, Miskolcon csökkent a munkanélküliség

Létrehozva
Borsodban néhány százzal nőtt, Miskolcon pedig csökkent a munkanélküliség az elmúlt hónapban. Mindeközben a munkaügyi központok a megyében összesen mintegy 7000 állást kínáltak a munkanélkülieknek. Közülük sokan túlképzettek a kínálat 70 százalékát kitevő szakképzetlen segédmunkára.
A tavalyihoz képest majd’ két és fél ezerrel több álláslehetőség közül válogathattak februárban a megyei munkaügyi kirendeltségeken az álláskeresők. A mintegy 6600 üres állás nagy része azonban betöltetlen, pedig Borsodban továbbra is 80 ezren keresnek munkát, számuk alig 200-zal nőtt az előző hónaphoz képest. Szakemberek szerint ennek oka, hogy nagyon sok a szakképzetlen munkaerőigény, miközben sokan szakmával, érettségivel, vagy diplomával keresnek állást.

Sokaknak a közfoglalkoztatás keretében kínált állást a munkaügyi központ, napi négy órában. Ennek bérezése azonban alig több mint a segély összege. De nincsenek könnyű helyzetben a pályakezdők sem. Bár álláskínálat van, de az elhelyezkedés még így sem könnyű.

Februárban a statisztika szerint Miskolc vonzáskörzetében majd’ 21 ezren kerestek állást, a borsodi megyeszékhelyen pedig alig több mint 13 ezren.
– Míg a megyében egy nagyon minimális növekedés következett be az álláskeresők számában, addig Miskolc tekintetében tavaly februárhoz képest egy nagyon minimális, 0,4 százalékos csökkenés, egy olyan 5-600 fős csökkenés következett be – mondta el Miskolc Televíziónak Lórántné Orosz Edit, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának főigazgatója.

Ennek oka, hogy megjelentek a szezonális hatások az építőipar, a kereskedelem, valamint a vendéglátás területén. És szintén beindult a közfoglalkoztatási program is. Februárban a megyében már több mint 3 ezer ember került be a közfoglalkoztatásba, közülük több mint 300-an Miskolcon. A mutatók szerint márciusban még tovább nő a közfoglalkoztatásba bevont dolgozók létszáma, így várhatóan tovább csökken majd a munkanélküliek száma.

Nagy E. – Petruskó N.