A lángok egy Fecske utcai ikerház egyik lakásában csaptak fel. Noha hamar eloltották a tüzet, az egyik szoba teljesen kiégett. A helyiség átvizsgálása közben a tűzoltók egy férfi holttestét találták meg. Azt, hogy a férfi halála összefüggésben áll-e a tűzzel, a rendőrség bevonásával megkezdett vizsgálat fogja kideríteni.
Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére közölte, hogy egy 54 éves férfi az áldozat. A rendőrség egyebek mellett a tűz fellobbanásának és a halál beálltának körülményeit, illetve azt vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény az érdi lakásban – tette hozzá.
MTI