
– Az esemény legfőbb célja, hogy felhívja az iskolások figyelmét a víz jelentőségére, és segítse a tehetségek kibontakozását – mondta el Arday István igazgató, biológia-földrajz szakos tanár.
A tehetséggondozó napon, két helyszínen zajlottak az események. Az iskola aulájában egész nap érdekes fizikai, kémiai, biológiai és földrajzi kísérleteket láthattak a diákok, melyeket társaik mutattak be nekik, s magyarázták el, mi zajlik a kísérlet közben.
Az igazgató szerint a gyerekek egyszerű kísérletekkel készültek társaik számára, ám ezeken keresztül is rendkívül érdekes módon megismertethetőek a különböző természettudományi jelenségek. A gimnázium Színháztermében pedig reggeltől természettudományi és irodalmi előadásokon vehettek részt az iskolások. Többek között az iskola egykori diákja, Zsíros László szólt a tanulókhoz, aki a Csodák Palotájának demonstrátora, illetve népszerű, fizikai kísérletekről ismert blogot is vezet.
Zsíros László szórakoztató hőtani, hangtani kísérletekkel tarkított előadásán kívül, a tehetséggondozó napon a diákok megismerkedhettek többek között a koralltengerek csodálatos világával, illetve az állatok és a víz kapcsolatával és a víz motívumával is, József Attila költészetében.
Kiss J.