
A két évig tartó programot az eredmények értékelésével és a sajátos nevelési igényű gyermekek műsorával zárták, a miskolci városházán
Görgényi Adrienn, projektmenedzser, az Éltes Mátyás Óvoda, Általános iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményegység-vezetője elmondta: sok feladatuk volt a projektben.
– Tréningeket, továbbképzéseket szerveztünk, saját kollégáink, és az integráló pedagógusok számára egyaránt. Létrehoztunk egy 60 órás akkreditált, gyakorlatorientált pedagógusképzést is, ami nagy sikerrel működött – mondta el Görgényi Adrienn.

A tanárok felkészítéséhez a miskolci Munkácsy Mihály Általános Iskola pedagógusai nyújtottak segítséget. Az iskolában több mint húsz éve foglalkoznak a sajátos nevelési igényű gyermekek szociális integrációjával, amelynek keretében a tanulók a tanítási órákon a saját tempójuk szerint tudnak haladni. Perjésiné Farkas Krisztina, az iskola igazgató-helyettese úgy nyilatkozott: bemutatták a többi intézménynek integrációs modelljeiket, ezáltal segítséget tudtak nekik nyújtani, és jó példát mutatni arra, hogy az integrációt bármelyik intézményben végre tudják hajtani, ha megvan hozzá az elszántság.

Molnár Péter, az önkormányzat oktatási szakbizottságának elnöke úgy nyilatkozott, a Miskolcon kiépült rendszer jó és példaértékű. Törekedni kell a továbbfejlesztésére, hiszen a sajátos nevelési igényű gyermekek száma folyamatosan növekszik. – Véleményem szerint a hálózatot tovább kellene fejleszteni, szükség lenne egy egységes módszertani rendszerre, amely egységesen méri és kezeli a kollégákat – mondta el az elnök. - Minél több gyógypedagógusra és gyógypedagógiai asszisztensre lenne szükség, illetve különböző más szakemberekre is, akik a gyerekekkel foglalkoznak. Legfontosabb cél, hogy a szakemberek időben észrevegyék azokat a gyerekeket, akiknél valami probléma van, és minél hamarabb elkezdődjön a felzárkóztatásuk – tette hozzá Molnár Péter.