Ugrás a tartalomra

A víz a városokért, a városok a vízért

Létrehozva
„A víz a városokért, a városok a vízért” jelmondat jegyében rendezték meg az idei víz világnapját, amelynek Miskolcon a városháza díszterme adott ma otthont. A Magyar Hidrológiai Társaság borsodi szervezete és Miskolc önkormányzata közösen rendezte meg a víz világnapi ünnepséget és szakmai előadássorozatot.
vizvilagnap-11-03-22-ml2.jpg

Kriza Ákos
polgármester távollétében Pfliegler Péter alpolgármester nyitotta meg a jeles rendezvényt. Beszédében emlékeztetett rá, hogy a víz az élet feltétele. A víz és az életminőség között közvetlen összefüggés van. Nem véletlen, hogy az első ókori kultúrák is a nagy folyóvölgyekben alakultak ki. A víz hiánya pedig még modern társadalmunk számára is rendkívül nagy problémákat tud okozni, amire több külföldi példát is említett.

vizvilagnap-11-03-22-ml9.jpg

A Földet az űrből nézve elnevezték Kék bolygónak, de ez csak látszólagos vízbőség, mivel a döntő többségét az óceánok sós vize teszi ki. Az ívóvízzel az alpolgármester szavaival élve okosan, előrelátóan, felelősségteljesen kell gazdálkodni. Itt a Kárpát-medencében szerencsére vízbőségben élünk, de sok minden máshoz hasonlóan a vízben is tranzitország vagyunk, ezért együtt kell működnünk a szomszédokkal, illetve a vízi határokon automata mérőberendezéseket telepíteni, amelyek folyamatosan tájékoztatnak minket a beérkező víz minőségéről. A világnap jelentőségét abban látja Pfliegler Péter, hogy alkalmat ad a felelősségteljes felhasználásról való gondolkodásra. Az alkalmat megragadva beszéde végén bejelentette, hogy a Bükkben egy forrást a Fazolákról (a kohászatot alapító egykori család – a szerző) neveznek el.

Vasas István, a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezetének elnöke köszöntőjében az idei jelmondathoz kapcsolódóan a víz és a városok kapcsolatáról értekezett. – A városok léte a szükséges vízmennyiség rendelkezésre állásának a függvénye … A WHO kimutatása szerint egymilliárd embernek nincs megfelelő ivóvize és ahogy növekednek a városok, egyre nagyobb lesz a vízigény, a probléma is növekedni fog – hívta fel a figyelmet a prognózisra a vízügyi szakember, aki emlékeztetett rá, hogy hazánk ivóvízellátásának 95 százaléka felszín alatti készletekből történik. Ezért nagyon oda kell figyelni a megfelelő csatornázásra és szennyvíztisztításra, továbbá, mivel a felszíni vizeink döntő többsége külföldön ered, ezért Vasas István is felhívta a nemzetközi együttműködés fontosságára a figyelmet.

A beszédeket követően a Fráter György Katolikus Gimnázium kórusa Regős Zsolt karnagy vezetésével adott nagy sikerű koncertet. Műsoron a gospelektől a magyar népdalig számos mű szerepelt, majd a víz világnapja alkalmából meghirdetett gyermekrajz-, valamint a nagyobb diákok számára kiírt tanulmány-pályázat díjait adták át. A rendezvény további részében vízügyi szakmai előadásokat tartottak a városházán.
Csontos L. Fotó: Mocsári L.