Ugrás a tartalomra

Előzetesben a zsolcai jegyző és aljegyző!

Létrehozva
Az ügyészség előterjesztése alapján a Miskolc Városi Bíróság ma elrendelte a rendőrség által hétfőn őrizetbe vett és vesztegetéssel meggyanúsított felsőzsolcai jegyző és aljegyző előzetes letartóztatását. A döntés nem jogerős.
– Tekintettel a szökés, elrejtőzés, a bizonyítékok megsemmisítésének és a tanúk befolyásolásának veszélyére a Miskolci Városi Bíróság elrendelte a két személy 30 napos előzetes letartóztatását. Az ítélet nem jogerős, mivel mind a két személy, illetve védőik fellebbezést nyújtottak be – ismertette a döntést Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bíróság szóvivője. Mint megtudtuk, a gyanú szerint három rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által, hivatali helyzetével visszaélve elkövetett vesztegetés bűntettéről és kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettéről van szó. A nyomozás haladtával a terhelt személyek kárára rótt bűncselekmények száma, besorolása változhat.

felsozsolcaijegyzokletart_110323_ja_1.jpg

Emlékezetes, hogy a Felsőzsolca nagy részét elöntő júniusi árvíz után a városlakók spontán tüntetést tartottak a városháza előtt, mivel nehezményezték a beérkezett adományok felhasználását, a szétosztás csúszását. Később az újjáépítéssel is voltak problémáik. A zsolcaiak szerint a büntető ügyek is kapcsolatban lehetnek az említett eseményekkel.
Csontos L.
Fotó: Juhász Á.