Ugrás a tartalomra

Idén is: Bartók + Verdi!

Létrehozva
Az anyagi nehézségek ellenére idén is megrendezik a Bartók + Miskolci Nemzetközi Operafesztivált, jelentették be sajtótájékoztató keretében ma Budapesten. A Bartók+ rendezvénysorozat visszatért 2001-es témájához, így tíz év után ismét a Bartók+ Verdi címet viseli.
A Budapesten, szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatón Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elmondta, hogy a város önkormányzata 70 millió forintot biztosít a fesztivál megrendezésére. Ugyanekkora összeggel támogatja a rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap is, hogy a fesztivál a kezdetektől megszokott, magas színvonalat nyújthassa a közönségnek.

– A zene képes rendet tenni – mondta a tájékoztatón Kriza Ákos –, és nekünk is szükségünk van rendre, melynek fontos része a fesztivál – hangsúlyozta. A polgármester kiemelte, hogy az operafesztivál egy jelkép. Olyan érték, amely közösségformáló erővel bír.

opera.jpg

A fesztivál szervezői minden évben törekszenek arra, hogy olyan darabokat is műsorra tűzzenek, melyeket azelőtt sosem láthattak hazánkban az operakedvelők. Idén Verdi A kalóz című operájának magyarországi ősbemutatója lesz látható, a Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft., és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös produkciójaként. Kocsis Zoltán karmester, zongoraművész és zeneszerző a kezdetektől részt vesz a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon. A sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a fesztivál nem csupán Miskolc büszkesége. Hangsúlyozta ezen kívül, hogy fontos a tehetségek megfelelő képzése és nem szabad hagyni, hogy ezek a kivételes művészek elhagyják a régiót, vagy az országot.

A Bartók + Verdi programja minden korosztály számára kínál csemegéket. A programban a hat Verdi-opera mellett Liszt, Bartók egy-egy műve is látható lesz, emellett Vajda János Márió és a varázsló című operáját is megtekinthetik az érdeklődők.

A június 9–19. között tartandó nyári fesztiválon azonban az operákon túl koncertekkel is készülnek a szervezők. Hallható lesz többek között a Theater Brass Miskolc hangversenye, az Anima- és az Auer vonósnégyes koncertje, illetve Tokody Ilona ária- és dalestjére, a Bartók Béla Zeneművészeti Egyetem Zenekara és a Bartók kórus koncertjére is ellátogathat a közönség.

A fesztivál az egészen fiatal korosztályról sem feledkezik meg, hiszen a szervezők több gyermekműsorral is készülnek a legkisebbek számára. Látható lesz például Kerek Gábor Szelídecske terve című előadása, illetve az idén nyolcvan éves Szokolay Sándor A tavaszváró kisleány című műve is a miskolci Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény előadásában.

A zenés programok mellett, a Liszt-év tiszteletére Liszt Ferenc emlékére rendeznek egy tárlatot Pajor Ildikó festőművész alkotásaiból, illetve a fesztiválra kilátogatók megtekinthetik majd a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum poszter kiállítását Liszt Ferenc – magyar és európai címmel.

A Liszt-évhez kötődik a fesztivál prózai programja is, melyben Jandó Jenő és Mécs Károly előadóestjét tekinthetik meg az érdeklődők, amely témája Liszt Ferenc és a költészet kapcsolata.

Az operafesztiválra március 24-től válthatnak jegyet az érdeklődők, és számos előadást 50%-os kedvezménnyel tekinthet meg a nyugdíjasok és a diákok.

Szöveg és fotó: Kiss J.