Ugrás a tartalomra

Mezei futásban vetélkednek

Létrehozva
Négy korcsoportban rendezik meg Miskolcon az atlétika mezei futás diákolimpia megyei döntőjét. A versenyen a III., IV., V., VI., korcsoportba tartozó sportolók vetélkednek majd egymással. A viadalt március 29-én, kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diák Sport Tanács, valamint a Megyei Atlétikai Szövetség közösen rendezi.
A verseny kedden délelőtt 9 órakor kezdődik, ekkor lesz az első futam rajtja. A megyei döntőnek Miskolcon a repülőtér ad otthont. A versenybíróság elnöke Papp János, titkára Zinger Béla lesz.

Kik vehetnek részt az eseményen? Nos, az általános iskolás korosztálynál a III. és IV. korcsoportba tartozók, a DSB győztes egyéni versenyzői és csapatai, és Miskolc város 1–3. helyezettje, valamint a meghívottak indulhatnak. A középiskolás korosztálynál az V. és VI. korcsoport tanulói rajtolhatnak. Iskolánként, versenyszámonként, nemenként, korcsoportonként maximum 10 fő indítható.

- Minden korcsoportnak egyéni és csapatversenyt rendezünk – tudtuk meg Füstös József DST-titkártól. - A számok és a távok a következők. III. korcsoport fiú: 2 kilométer, leány: 1.5 kilométer. IV. korcsoportfiú: 3 kilométer. leány: 2 kilométer. V. korcsoport fiú: 3.5 kilométer, leány: 2.5 kilométer. VI. korcsoport fiú: 4 kilométer, leány: 2.5 kilométer. Minden iskolatípusban, így középiskolánként, és általános iskolánként is 5 fő indulhat, a csapatban a legjobb négy eredménye számít.

A verseny 9 órakor az V. korcsoportos lányok vetélkedésével kezdődik. Ezt követően 30 percenként indulnak az újabb korcsoportok. Az utolsó táv megtételéhez fél egykor kezdenek neki a III. korcsoportos leányok. A nevezéseket a helyszínen, egy órával az adott korcsoport versenyének kezdete előtt ellenőrzik. Az igazolások ellenőrzése diákigazolvánnyal, személyazonosító kártyával és internetes nevezési lappal, igazgatói aláírással, orvosi igazolással történik, erre a versenyszám kezdete előtt harminc perccel van utoljára lehetőség. Az 1–3. helyezett egyéni érem, a csapat érem- és oklevéldíjazásban részesül.

D.L.