Az átszervezés tapasztalatai. Az idei év legfontosabb feladatairól és a NAV stratégiai területének bemutatásáról Kovacsics Iván elnökhelyettes, a vám és pénzügyőri szakterület 2010. év eredményeiről, a 2011. év célkitűzéseiről Béndek József elnökhelyettes ad tájékoztatást.
A Nemzeti Adó és Vámhivatal három fő egységre tagozódott, adó, vám és bűnügyi területre.
A tudás a vámszakértelem záloga címmel, mely a Vámigazgatások Világszervezetének (WCO) 2011. évi jelmondata Szabó Zsolt szakfőigazgató NAV beszél részletesen ebben a témában a szervezet előtt álló tennivalókról.
A kormányzati célkitűzéseknek megfelelően, az összevonás legfontosabb célja az volt, hogy ügyfelek eddiginél is gyorsabb, bürokráciamentes kiszolgálása, ez alapfeltétele annak, hogy minél több gazdálkodó a magyarországi szolgáltatásokat vegye igénybe.
A vámhatóság a tervek szerint nem gyengébb, hanem minden eddiginél erősebb lesz, hiszen újabb feladatokat vállaltak fel, elsősorban a környezetvédelem, a hulladékgazdálkodás területén és a korábbinál sokkal több gazdasági információval akarják segíteni a kormányzati munkát.
Mint minden átszervezésnél most is jelentős volt az aggodalom a jövőt illetően. Szervezeti átalakításokra is sor került melyek több esetben jelentősen érintették az ügyfelek és a hatóság közötti viszonyokat. A NAV égiszén belül az adó területen a volt APEH-szervezeténél is megalakultak a megyei igazgatóságok. A vám területén, a volt VPOP, elsősorban stratégiákat fog kidolgozni és irányító feladatokat lát el, a régiók főigazgatóságokká, a megyei hivatalok pedig igazgatóságokká alakultak át. A Járőrszolgálatot a Bevetési Parancsnokság váltotta fel, amely még hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a bűnözés ellen.
Tolnainé dr. Tóth Veronika a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezető helyettese, a 2011-es uniós magyar elnökség meghatározó vám témáiról tart előadást. A vámügyek területén 4 munkacsoport került felállításra, amelyek a csalás elleni küzdelemmel, a vámjogszabályokkal és vámpolitikával, vámtarifával és a vám együttműködéssel foglalkoznak a többi között és két kiemelkedő jelentőségű konferenciát terveznek. „Vám-együttműködési Munkacsoport és a Vámunió Tanácsi Munkacsoport gyűlését”.
Kis- és közép vállalatok pályázati lehetőségeit az új Széchenyi tervben Vályi-Nagy Vilmos helyettes államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ismerteti.
Az első napon bemutatkozik a csatlakozás előtt álló Horvátország képviseletében a Horvát Kereskedelmi Kamara, Ljublica Herceg, és Bosilyka Horvát a szervezet vezető tisztségviselői közreműködésével. 2011. február 20-án az Európai Parlament ülésén értékelte a horvát csatlakozási tárgyalások állását. Megállapította, hogy a tagjelölt ország 2010-ben alapos előrelépéseket tett a nyitva álló fejezetek lezárása érdekében.
Az első félévben a magyar elnökség idején várható a csatlakozási tárgyalások lezárása.
Magyarország elkötelezett hozzáállást tanúsít ebben az ügyben. Konferenciánkon igyekszünk körbejárni, hogy milyen kedvező gazdasági hatások várhatók déli szomszédunk uniós csatlakozásától. Ilyenek lehetnek, a partnerség, a regionális gazdasági kapcsolatok, a logisztikai kapcsolatok fejlődése, a szállítási útvonalak újraértékelődése (Rijeka, közút, vasút, Duna), a vámszabályok, vámeljárások azonossága.
A második napon folytatódnak a szakmai témakörök.
Meghatározó cél a papír és bürokráciamentes ügyintézés, amelybe jelentős része lesz az AEO fokozott alkalmazásának is. A résztvevők a többi között meghallgathatják NAV KH főosztályok bemutatkozását, nevezetesen Vám-, Jövedéki-, Környezetvédelmi és Környezetgazdasági Főosztályok vezetőitől szakterületük feladatait, tevékenységük ismertetését.
Bemutatkoznak a NAV vám- és pénzügyőri regionális főigazgatóságok vezetői és a Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága.
Az utolsó napon ismét nagy hangsúlyt kap a hulladékgazdálkodás és a környezetvédelmi termékdíj, a többi között Bangóné Korbász Katalin, NAV KH Környezetvédelmi és Környezetgazdasági Főosztály és Debreczeni László pénzügyőr őrnagy számolnak be a szakterület aktuális teendőiről.
A hagyományoknak megfelelően részt vesznek a Vámműhelyen az elődadók és a januártól megalakult megyei igazgatóságok vezetői is válaszolnak az ügyfelek a partnerek kérdéseikre. A szervezők arra számítanak, hogy minden eddiginél több kérdés hangzik el, hiszen ez az első országos szakmai fórum, ahol az integrációt követően az új szervezet tevékenységéről, a megváltozott közép és alsó fokú vámszervek feladatairól, munkájáról részletes tájékoztatást adnak, illetve az ügyfelek felvethetik a végrehajtásban tapasztalt napi problémáikat.