A magyar piacon ezúttal a mostanában gyengélkedő Richter tudott javítani a BUX helyzetén, egyedül a gyógyszergyári papír tudott pluszban zárni a blue-chipek közül. A tengerentúlon is jó volt a hangulat, annak ellenére, hogy a kereskedés első szakaszában egy igen kedvezőtlen adat látott napvilágot. Az amerikai Új Lakás Eladások adat történelmi mélypontra esett, de ez csak átmenetileg vette el a befektetők kedvét a kockázatosabb eszközök vásárlásától.
Az esti órákban közölték, hogy a portugál parlament nem szavazta meg a megszorító intézkedéseket, melynek hatására az euró egyből 30 pontot esett és várhatóan a portugál miniszter Socrates benyújtja a lemondását.
Tovább tudott emelkedni a kőolaj árfolyama is a tegnapi napon. Az elszámolóár 105.75-nél alakult ki, mely 78 centes drágulást jelent az előző naphoz képest.
FTSE100 Futures
A keddi napon már tesztelte az 5760-as ellenállást a FTSE 100 futures, de akkor egyértelmű lefordulás lett az eredménye. A tegnapi kereskedésben ledolgozta a veszteséget és záráskor pont az ellenállásnál mozgott. Így továbbra is kérdéses, hogy sikerül-e folytatni az emelkedést a mélypontról. Ugyanakkor 5800-nál is akadály várja az indexet, így nem ígérkezik egyszerűnek a visszakapaszkodás.
AUDUSD
Egészen a 0.97-es szintig csúszott le az ausztrál dollár és az USA dollár árfolyama az elmúlt héten. Onnan meredek visszakapaszkodás következett és az elmúlt öt kereskedési napon sikerült egyre feljebb zárnia. Pillanatnyilag az 1.02 közelében látható ellenállást közelíti a jegyzés, mely november óta sikeresen visszaverte a devizapár támadásait. A szint közelében érdemes fokozottan figyelni.
Sugar Futures
Közel két és fél százalékot esett a cukor árfolyama a tegnapi napon. Néhány napja már tesztelte az árfolyam a 25.68-as támaszt, amely akkor jól teljesített és megtartotta a jegyzést. A korrekciós mozgás során viszont 28 közelében ellenállásba ütközött és onnan következett a lefordulás. A már említett 25.70-es szint közelében érdemes odafigyelni, mivel ha az elesik, akkor 23-ig viszonylag zavartalanul csúszhat az árfolyam.
OTP
Nem volt meggyőző az OTP mozgása, amellyel az 5445-ös ellenállásszintet akarta átütni. Bár sikerült felette zárni, de nem tudott stabilizálódni és kedden már a szint alatt fejezte be a napot. A tegnapi kereskedésben az említett szint már ismételten ellenállásként működött és az árfolyam alatta rekedt. Pillanatnyilag ez az 5445-5504-es zóna jelenti a hazai bankpapír árfolyamemelkedésének a fő akadályát.
Solar Capital Marketd Zrt.