
A világhírű szakács és cukrász az MKF Egyesület egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programsorozatának keretein belül érkezett Miskolcra, hogy a helyi fiatalokat megtanítsa egészségesen, praktikusan, egyszerűen főzni. A két órás Szinva teraszi rögtönzött látványkonyhában Benke Laci bácsi salátával, mentás meggylevessel és grillezett hússal vendégelte meg a jelenlévőket. Az édesszájúak is örülhettek, hiszen még desszertet is kaptak a fogások végén.
– Számos olyan egészséges étel létezik, amit könnyedén el tudunk készíteni otthon is viszonylag kis költségvetésből, sokan a bemutatókon jönnek rá erre – tudtuk meg Laci bácsitól. A hat hónapon át tartó programsorozat célja ugyanis, hogy a testi és a lelki egészség megőrzésére irányuló, hasznos tanácsokkal lássák el a fiatalokat. Ebbe beletartozik az is, hogy az egészséges étkezés fortélyait is megismerjék. Azok, akik lemaradtak volna a főzésről, ne búsuljanak, hiszen szeptemberig minden hónapban a város különböző pontjain, többek között az Avas kilátó, Miskolc belváros, Tapolca, Lillafüred, GYÁR Fesztivál helyszíneken rendeznek még hasonló rögtönzött főzéseket. A programsorozatban viszont nem csak a testi, hanem a lelki problémákra is nagy hangsúlyt fektetnek, tudtuk meg Tóth Gergelytől, az MKF Egyesület vezetőjétől, aki portálunknak azt is elmondta, hogy a gasztronómiai rendezvények mellett különböző előadásokat is meghallgathatnak a fiatalok, melyekben az őket érintő témakörökről, többek között a drogokról, szexualitásról, pályaválasztásról tudhatnak meg hasznos információkat.
Vajtó László