Egyed Zsolt elmondta: Felsőzsolcán egy Jobbik által támogatott, független polgármester tölti be a tisztséget, az önkormányzat nyolc képviselőjéből pedig négy jobbikos. Elkezdték kivizsgálni az előző önkormányzat ügyeit, és egyre több visszaélésre bukkantak. Többek között kiderült, hogy a helyi jegyző és aljegyző minden vállalkozótól pénzt kért a településen, akik munkához akartak jutni, a közelben működő okmányirodában pedig jó pénzért egy- két óra alatt bármilyen hivatalos ügyet el lehetett intézni.Egyed Zsolt elmondta: amikor fény derült a visszaélésekre, Vasvári László felsőzsolcai alpolgármester megtette a feljelentést a nyomozó ügyészségen. Folytatják a visszaélések feltárását, a megyében további 6-7 olyan üggyel foglalkoznak, melyeknél szintén felmerült a korrupció gyanúja.
A napokban elkövetett hejőszalontai gyilkosságról szólva Egyed Zsolt példátlannak nevezte, hogy erről hamarabb jelentek meg beszámolók a Jobbik portáljain, mint a rendőrségi híradásokban. A politikus felidézte, hogy információik szerint három cigány származású személy ölt meg brutális kegyetlenséggel egy 50 év körüli magyar nőt, amikor az jogos járandóságát, hosszú ideje elmaradt bérleti díjat kért tőlük. A képviselő szerint a titkolózás nem pótolja a hatékony rendőri munkát, a közbiztonság megteremtésére tett, valódi erőfeszítéseket, a cigánysággal kapcsolatos problémákról pedig beszélni kell.