Ugrás a tartalomra

Tovább menetelhet a Diósgyőr

Létrehozva
Három győzelem után hazai pályán folytathatja remek sorozatát a DVTK. A piros-fehérek a hatodik helyen álló, tavasszal még veretlen Vecsést fogadják szombaton délután öt órától. José Luque sérülése miatt nem léphet pályára, de Dobos Attila felépült, így minden bizonnyal ott lesz a hazaiak kezdő tizenegyében. Portálunk élő, szöveges tudósítással jelentkezik a találkozóról.
A tavaszi első DVTK a tavaszi második Vecsést fogadja szombaton délután öt órától a Diósgyőri stadionban. A miskolciak eddig százszázalékosak a téli szünet óta lejátszott három mérkőzés alapján (9-1-es gólkülönbséggel), míg a Vecsés két győzelem mellett egyszer játszott döntetlent. Az előző mérkőzésről sérülés miatt hiányzók közül Dobos felépült, azonban Luque még két hétig nem állhat Benczés Miklós rendelkezésére. Az Újpest FC B ellen a múlt héten Bogáti Péter pótolta a két mérkőzésen négy gólpasszt kiosztó spanyol középpályást, s nem vallott szégyent a fiatal játékos: többször is veszélyeztette a lila-fehérek kapuját. A nagy rivális, az NB II-t a DVTK előtt három ponttal vezető Nyíregyháza Spartacus Orosházán lép pályára, akik jelenleg a 12. helyen állnak.

Portálunkon élő, szöveges tudósítással jelentkezünk a DVTK – Vecsés FC mérkőzésről.
A DVTK várható kezdőcsapata: Rado¹ – Vadász, Gal, Rakoviæ, Gohér – Dobos, Abdouraman, Lippai, Bogáti – Menougong, Granát.
A mérkőzés játékvezetője Berger József lesz, segítői Forgács Attila és Bozó Zoltán.

A DVTK kerete: Ivan Rado¹, Tajti Norbert, Mohamadou Abdouraman, Vicente Arze, Bacsa Patrik, Bogáti Péter, Dobos Attila, Igor Gal, Gohér Gergő, Granát Balázs, Illés Richárd, Kovács Zsolt, Lippai Ákos, George Menougong, Nagy Tamás, Savo Rakoviæ, Szabó Péter, Vadász Viktor.
Kereten kívül: Budovinszky Krisztián (sérülése után már elkezdte a labdás edzéseket), Faggyas Milán (sérült), Halgas Tibor (sérülése után már futóedzéseket végez és erősít), José Luque, Pál Szabolcs (sérüléséből lábadozik).

S. P.